Az Üzletem.hu összefoglalója.
Közel két éves csúcson a kkv-k beruházási hajlandósága
A legtöbben informatikai fejlesztést terveznek, de gép- és gépjárművásárlással is sokan számolnak.
Jánvári András: Sok feladatot látok még magam előtt
Sok érdekes cégvezetőt ismertem meg az elmúlt közel két évben az egyik üzleti klubban. Hasznos hallani mások problémáit és megoldásait, ezzel is kimozdulva saját burkunkból és problémáinkból – mondta az Üzletemnek Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.
26 százalékkal nőttek a belföldi energiaipari árak júliusban
Az ipari termelői árak 2021 júliusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva 14,8, az előző hónaphoz képest 3,5 százalékkal növekedtek – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A pandémia felgyorsította a magánvállalatok átalakulását
A Deloitte Private most megjelent globális magánvállalatokat érintő jelentése szerint a válság katalizátorként hatott és felgyorsította a szegmens átalakulását.
Drónok nélkül 2025-re elképzelhetetlen lesz agrárvállalkozás
Míg néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági vállalatok körülbelül 80 százaléka elzárkózott a drón technológiától, ma már 80 százalék nyitott az alkalmazására.
Budapesten két új Michelin-csillagot és hat új Michelin-ajánlást osztott ki a neves francia kalauz
Az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot kapott.
Csatlakozott a BDO-hoz a legnagyobb hazai tanácsadó csapat
Nemzetközi léptékkel mérve is jelentős tapasztalattal és eredményekkel rendelkező M&A tanácsadó csapat jött létre.
Fejlődik az automatizáció, de sokáig szükség lesz még könyvelőkre
Bár a technológia gyorsan fejlődik, a Process Solutions előrejelzése alapján még sokáig lesz szükség emberi erőforrásra a könyvelés területén.
Magyar világújdonság segíti a látássérülteket az Etele Plazában
Magyarország első okosplázájában a hazai tervezésű, világújdonságot jelentő rendszer, az Ariadné is segíti majd a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban.
Az ELO (az Auchan Csoport Holdingja) és az Indotek Group stratégiai tárgyalásokat kezdett.
A Baltikumban is megjelent a Netrisk-csoport
A Netrisk-csoport megvásárolta a litván Edrauda.lt online biztosítás-összehasonlító portált üzemeltető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tudományos fórumán (virtuálisan) minden érdeklődő részt vehet.