2020. október 30. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 10. 30., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Kunos Balázs: Akkor lennék elégedett, ha 10 év múlva is legalább ilyen erősek lennénk

  • A felhasználói igények folyamatosan változnak, a piaci kereslet alakulása is rengeteg tényezőtől függ, elég ritkán jut időm azzal foglalkozni, hogy mi lesz velem hosszabb távon – mondta az Üzletemnek Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke.

Jankó Károly: Öt-tíz éves távlatokban lehet maradandót alkotni

  • Izgalmas feladatokkal, tudásátadással, valamint a csapatérzet erősítésével igyekszem motiválni a kollégáimat – mondta az Üzletemnek Jankó Károly, a Dyntell Magyarország szolgáltatási igazgatója.

Kinek és mennyire fontos, hogy mekkora az adóteher?

  • Az OECD nemrég közzétette hatástanulmányát, amelyben a nyereségadó mértékének a multinacionális cégek beruházási hajlandóságára gyakorolt hatását vizsgálta. A tanulmány nemcsak érdekes makrogazdasági összefüggéseket mutat be, de az abban foglalt következtetések fontos pillérei lehetnek majd az OECD adóalap-erózió és jövedelem-átcsoportosítás elleni küzdelmének is.

Még mindig keveset teszünk a nyugdíjas évekért

  • A korábbi évekhez hasonlóan ellentmondásosan látják a nyugdíjjövőjüket a magyarok: bár 82 százalékuk fontosnak tartja az öngondoskodást, mégis főleg az állami nyugdíjra számítanak időskorukban – többek között ez derül ki a K&H Biztosító kutatásából.

Napokon belül egymillió autótulajdonos tudja meg a részleteket

  • A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban még mindig több mint 1,1 millió gépjármű érintett, az elmúlt évek tendenciái alapján minden tízedik tulajdonos biztosítót vált.

Ennyi a lakásbiztosítások idei átlagdíja

  • A mai napon a Netrisk.hu – elsőként az online összehasonlító portálok közül – felvette kínálatába a hazai piacon elérhető első, az UNION Biztosító által kidolgozott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást (MFO).

A járvány sem veszi el a magyarok utazási kedvét

  • Nagyrészt a 35–50 év közöttiek tervezik, hogy utaznak, rögtön utánuk az 50-65 év közötti korcsoport szeretne pihenni a belföldi hotelekben – derült ki az Eventrend Grouphoz tartozó Eventrend Hotels online felméréséből.

Nemzetközi termékdesign díjat nyert a magyar ultrahangos kullancsriasztó

  • A ProtectOne kutyákat és macskákat védő Tickless Mini terméke nyerte az idei BigSEE Awards Product Design kategóriáját. A parazitaellenes termékek a környezeti és egészségügyi válságok kulcsszereplőivé váltak.

Versenyhivatali vizsgálat kezdődött a Nutriversum Kft. ellen

  • Vizsgálatot kezdett a Gazdasági Versenyhivatal a Nutriversum Kft. ellen, mivel az étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozás hirdetései feltehetően jogsértőek.

A koronavírus-járvány miatt kevesebb krizantémot termesztettek

  • Októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Fókuszban az egyéni védőeszközök

  • November 3-án Rádóczki Zoltán, a 3M Hungária Kft senior alkalmazás mérnöke tart három előadást.

Éves továbbképzés MEBIR auditorok, munkavédelmi szakemberek részére

  • Az online konferencián a Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Szakemberek Egyesületének (MUFOSZ) tagjai díjmentesen vehetnek részt.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
2023-09-22 09:22:25
A fiatalok 54 százaléka részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban a K&H ifjúsági index szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS