A felhasználói igények folyamatosan változnak, a piaci kereslet alakulása is rengeteg tényezőtől függ, elég ritkán jut időm azzal foglalkozni, hogy mi lesz velem hosszabb távon – mondta az Üzletemnek Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke.
Kunos Balázs, a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után a Westel 900 GSM Mobil Rt.-nél kezdett el dolgozni külső üzletkötőként, majd néhány hónappal később, kiemelt ügyfélkapcsolati képviselőként folytatta a vállalatnál. Egy év után megpályázta és elnyerte a Samsung Zrt. mobil üzletágvezetői pozícióját, ezért 1999-ben céget váltott. Azóta felel az üzletágért, közben pedig sikeresen lépdelt egyre feljebb a céges ranglétrán. 2019-ben alelnökké nevezték ki, és ma már a mobil üzletág mellett, a vállalat kormányzati kapcsolataiért is felel. Balázs nős, négy gyerek édesapja. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 228. interjúja!
– Mit tart karrierje csúcsának?
– Olyan termékcsoportért felelek, amely régóta piacvezető Magyarországon. Rengeteg versenytárssal kellett megküzdenünk, és büszke vagyok arra, hogy az első helyünket eddig minden egyes hónapban sikerült megtartanunk. Sokan mondják, hogy bármit is csinálunk, azt a csúcson érdemes abbahagyni. Akkor lennék elégedett, ha 10 év múlva is legalább ilyen erősek lennénk, de erre csak akkor van esélyünk, ha beismerjük, hogy olykor hibázunk, képesek vagyunk változtatni régi beidegződéseinken és a napi gyakorlatainkon is.
– Milyen távra tervez?
– Furcsán hangzik, de a munkámban nem nagyon tervezek hosszabb távra. Úgy gondolom, az én erősségem a kínálkozó lehetőségek gyors felismerése, az esetleges veszélyek azonosítása és a problémák azonnali kezelése. A felhasználói igények folyamatosan változnak, a piaci kereslet alakulása is rengeteg tényezőtől függ, ezért elég ritkán jut időm azzal foglalkozni, hogy mi lesz velem hosszabb távon. Természetesen, ez a munkámra igaz csak, a magánéletben vannak rövidebb és hosszabb távú terveim is.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– További szakmai fejlődésemet az segítené, ha új üzleti területekért is felelhetnék a jelenlegiek mellett. A bakancslistámon szereplő célok természetesen a mostani cégemhez kötődnek, itt képzelem el a következő húsz évemet is.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Nehéz helyzetben voltam 21 éve, amikor a jelenlegi munkahelyemen elkezdtem dolgozni, mert nem volt elődöm, akitől tanulhattam volna. Olyan területre jöttem, amelyik szinte akkor indult el Magyarországon, sőt, egész Európában. A versenytársaink addigra már annyira erősek voltak, hogy szerintem sem ők, sem az ügyfelek nem vettek minket igazán komolyan. Volt egy-két meghatározó üzleti partnerem, aki hitt bennem, az általam képviselt márkában, ők voltak azok, akiktől rengeteget tanultam. Tulajdonképpen, nekik köszönhetem szakmai fejlődésemet, ők egyébként magánéletemnek is meghatározó szereplőivé váltak. Figyeltem őket, meghallgattam a kéréseiket, és miután sosem tudtam nemet mondani, ezért igyekeztem minden üzleti jellegű kérésüknek eleget tenni.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– Türelmemmel, ügyfélközpontú és proaktív gondolkodásommal igyekszem példát mutatni. Nagyon empatikus vagyok, tisztelem mindenkinek az érzéseit, kíváncsi vagyok a körülöttem levők véleményére, illetve a döntésekbe is igyekszem bevonni őket. Mindenkit meghallgatok és a döntéseket is igyekszem úgy meghozni, hogy azokkal a csapatom tagjai is tudjanak azonosulni, és örömmel vegyenek részt a feladatok végrehajtásában is.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Nagyon régi álmom, hogy egyszer legyen egy koreai éttermem. Ezek az ételek ugyanis Magyarországon egyelőre teljesen ismeretlenek, miközben szerintem a világ egyik legfinomabb és legszínesebb konyhája a koreai. Természetesen tudom, hogy egy ilyen vállalkozás beindítása és üzemeltetése mennyire nehéz és kockázatos, ezért attól tartok, hogy a tervem még sokáig vágyálom marad.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Úgy gondolom, hogy a márka, amelyet képviselek, jelentősen megkönnyíti számomra a kapcsolatépítést. 21 év után egyébként is már szinte mindenkit megismertem, akinek, értékesítési oldalon befolyása lehet az eredményességünkre. Ahogy korábban már említettem, számomra a megbízhatóság és az alázat a legfontosabb emberi és szakmai érték, így viszonylag könnyű a dolgom, ha hasonló értékeket valló emberekkel hoz össze az élet. Ha pedig más típusú tárgyalópartnerrel találkozom, akkor is végzem a dolgom, hogy a legjobb tudásom szerint képviseljem a vállalatom, de pontosan tudom, hogy sosem leszünk nagy barátok.
– Mire sajnálja az idejét?
– Hosszú, értelmetlen megbeszélésekre nagyon sajnálom az időmet. Ilyenkor az is nehezemre esik, hogy tartósan koncentráljak, alig várom, hogy vége legyen, és valami hasznosat csináljak.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Engem a munkámban nehéz igazán felbosszantani, de azt bevallom, hogy a piaci versenyt annyira komolyan veszem, hogy személyes kudarcnak élem meg, ha a pozíciónk átmenetileg gyengül, de ez egyben ösztönöz is arra, hogy visszavágjunk. Ez egy állandó készenléti állapot, ami azért nem könnyíti meg számomra a pihenést, ha például szabadságra megyek.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Tulajdonképpen bármilyen munkát, amivel segíteni tudok, de miután a szociális érzékenységem elég erős, a segítség öröme mellett nagyon megvisel, ha nehéz sorsokat, emberi drámákat látok magam körül, különösen, ha gyerekek is érintettek azokban.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– A családomra, barátaimra, finom ételekre, utazásokra és egyéb színes élményekre sosem sajnáltam a pénzt. A felesleges pénzszórás régen igencsak jellemző volt rám, de szerintem mára nagyon megváltoztam ezen a téren is.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– Egy hétvégi futás, majd reggeli a barátaimmal, teljesen feltölt, utána bevásárlás a piacon, főzés otthon egyedül, illetve egy közös vasárnapi ebéd a családdal. Ezek minden munkahelyi stresszt feledtetnek, még akkor is, ha ilyenkor egy percre sem tudok leülni és a nap végére iszonyúan elfáradok.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.