Jankó Károly: Öt-tíz éves távlatokban lehet maradandót alkotni

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 10. 29., 10:13

Izgalmas feladatokkal, tudásátadással, valamint a csapatérzet erősítésével igyekszem motiválni a kollégáimat – mondta az Üzletemnek Jankó Károly, a Dyntell Magyarország szolgáltatási igazgatója.

Jankó Károly a vállalatirányítási rendszerek ismert hazai szakértője, 2020 szeptemberétől szolgáltatási igazgatóként erősíti a Dyntell Magyarország csapatát – jelentette be az integrált vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszereket fejlesztő debreceni cég. A vállalatot a közelmúltban a 42. helyre rangsorolták a leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti technológiai cégeket bemutató Deloitte Technology Fast 500TM EMEA listáján. A T-Systems Magyarország SAP kompetencia-központjának korábbi vezetője három évtizedes hazai és nemzetközi rendszerbevezetési tapasztalatát állítja a Dyntell ambiciózus piaci törekvéseinek szolgálatába. A vállalat középtávon régiós pozíciója megerősítését tervezi, 10 éven belül pedig globális üzleti IT-platform-szolgáltatóvá akar válni. Ha arra is kíváncsi, hogy Károly mivel motiválja a kollégáit, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 229. interjúját, amely rendhagyóan ezúttal tíz választ tartalmaz.

Mit tart karrierje csúcsának?

– Lehetőségek tekintetében jelenlegi munkámat tekintem ennek, hiszen lehetőségem van a teljes céges szolgáltatási portfólió megújítására (bevezetési módszertan tekintetében, tanácsadási szolgáltatások tekintetében, valamint support szolgáltatások vonatkozásában), részt venni a core szoftver megújulásának stratégiai irányításában (Big Data, Ipar 4.0, MI, core ERP). Ezen változtatásokat ráadásul mind országon belül, mind külföldi cégünknél párhuzamosan kell megtennünk. Izgalmas feladat, amihez hasznosítható az elmúlt 30 évem tapasztalatai az IT szektorban.

Milyen távra tervez?

– 5-10 éves távlatokban lehet maradandót alkotni, az IT világban egyébként 5 évre lehet szerintem.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A Dyntell Software termék és szolgáltatás portfóliójának megújítása, modern megoldási platform alapokon.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szakmáról a főiskolán két kiváló csoporttársamtól tanultam az alapokat, ez a tudás végigkísért a pályámon. Az évek során sok jó kollégám volt, akiktől lehetett szakmát és ügyfélkezelést is tanulni. És persze az ügyfelektől, miként szervezik munkájukat és hogyan generálódnak az igényeik...

Mivel motiválja a kollégáit?

– Izgalmas feladatokkal, tudásátadással, valamint a csapat-érzet erősítésével igyekszem a fókuszt rajta tartani a napi feladatokon.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A sport fontos az életemben, ezért valószínűleg edzőként szívesen kipróbálnám magam labdasportokban.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Jellemzőenkonferenciákon, illetve saját ismeretségi hálózatomon tudok tovább építkezni.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Valamilyen természettel kapcsolatos tevékenység biztosan vonzana, például faültetés.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A gyerekeim mindig jó „befektetésnek” tűnnek, rájuk érdemes folyamatosan beruházni.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Leginkább a futás és a kosárlabda, valamint a zenehallgatás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.