Iparági nagyágyút igazolt a Dyntell

2020. 10. 06., 11:30

Jankó Károly, a vállalatirányítási rendszerek ismert hazai szakértője 2020 szeptemberétől szolgáltatási igazgatóként erősíti a Dyntell Magyarország csapatát – jelentette be az integrált vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszereket fejlesztő debreceni cég. A vállalatot a közelmúltban a 42. helyre rangsorolták a leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti technológiai cégeket bemutató Deloitte Technology Fast 500TM EMEA listáján. A T-Systems Magyarország SAP kompetencia-központjának korábbi vezetője három évtizedes hazai és nemzetközi rendszerbevezetési tapasztalatát állítja a Dyntell ambiciózus piaci törekvéseinek szolgálatába. A vállalat középtávon régiós pozíciója megerősítését tervezi, 10 éven belül pedig globális üzleti IT-platform-szolgáltatóvá akar válni.

Az integrált vállalatirányítási rendszerek vezető specialistáját, Jankó Károlyt idén ősszel leigazoló Dyntell Magyarország robbanásszerű fejlődést produkált az elmúlt négy évben. A komplex vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszerek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó debreceni vállalat bevétele – a dinamikus piacbővítésnek, valamint a világviszonylatban is innovatív és professzionális termékeknek köszönhetően – 2016 és 2019 között a 25-szörösére emelkedett, és tavaly már meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

„A fejlődésünk motorja részben az a versenyelőny, amelyet egyedi és innovatív megoldásainkkal üzleti partnereinknek biztosítunk, hiszen a cégvezetésben az ösztönös döntések helyét egyre inkább átveszi az adat- és információalapú döntéshozatal.Sikerünk másik összetevője pedig kiváló szakembergárdánk, az olyan átfogó piaci tapasztalatokkal rendelkező kollégák, mint Jankó Károly– fogalmazott Salga Péter, a Dyntell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.Velük ugyanis megvalósíthatónak látom azt a tervünket, hogy cégünk 5 éven belül Közép-Európa egyik meghatározó IT-integrátorává, 10 éven belül pedig globális üzleti IT-platform-szolgáltatóvá váljon.”

A projekt- és ügyféloldalon egyaránt számottevő, összesen mintegy 30 évnyi rendszerbevezetési tapasztalattal érkező Jankó Károly a Dyntellt megelőzően a Telekom csoport teljes ERP- és SAP- részlegének üzemeltetését irányította, illetvea T-Systems Magyarország SAP kompetencia-központját vezette. Az új szolgáltatási igazgató is úgy véli: reális cél, hogy a hazai piac meghódítása után a Dyntell a közép-európai piacokra is betörjön.

„Egyértelmű célunk, hogy új alapokra épített termékeket és a 21. század technológiai elvárásainak megfelelő szolgáltatáscsomagokat alakítsunk ki kis- és középvállalkozásoknak Magyarországon és a régióban egyaránt” – mutatott rá Jankó Károly.

A Dyntell a mesterséges intelligenciával támogatott adatelemzésre épülő, integrált döntéstámogató platformját elsősorban gyártó és agrárvállalkozásoknak, valamint nagykereskedelmi cégeknek kínálja. A cég által kifejlesztett Dyntell BI üzleti intelligencia rendszer új technológiája az adatelemzést nem elkülönülő folyamatként kezeli, hanem beépíti a vállalatirányítási rendszerbe. Az üzleti döntéseket testre szabott, professzionális adatelemzéssel segítő BI rendszer a belső üzleti folyamatok optimalizálásával növeli a működési hatékonyságot, új bevételi forrásokat tesz elérhetővé, és ezzel piaci versenyelőnyt nyújt.

A Dyntell vállalatirányítási rendszerét (ERP) Magyarországon már több mint 250 cég, üzleti intelligencia (BI) szoftvereit pedig mintegy 100 vállalati ügyfél választotta.A 80 embert foglalkoztató vállalat pedig egyre aktívabban jelen van Romániában és az Egyesült Államokban is.

„A mára összegyűlt bevezetési tapasztalatok alapján továbbfejlesztjük a meglévő ERP, BI rendszereket is. A hazai ügyfeleink számára fontos funkcionalitások, valamint új technológiák bevezetésével, így például az ipar 4.0, a szenzortechnológia, a blockchain, valamint a memóriaalapú gondolkodás integrálásával a kkv-k új rétegét tudjuk megszólítani– hangsúlyozta Jankó Károly. – A megújult termékek mellett új metodológiával, illetve a már megszokott professzionális tanácsadással, projektmenedzsmentteltámogatjuk ügyfeleinket.”

Hozzátette,új pozíciójában ugyancsak fontos feladata, hogy a projektmenedzsment, a tanácsadás és a support területén a vállalat többi részlegével is szoros koordinációt, aktív együttgondolkodást alakítson ki.

Jankó Károly karrierje kezdetén a PORSCHE Hungária rendszermérnökeként multinacionális környezetben ismerkedett meg a vállalatirányítás folyamataival. A RENAULT Hungária IT-vezetőjeként a vállalat hazai cégeinek IT-üzemeltetéséért volt felelős, de a pénzügyi és disztribúciós folyamatok mellett betekinthetett a generálimportőr kereskedelmi és logisztikai folyamataiba is.

SAP-tanácsadóként, projekt- majd programmenedzserként az olajiparban, a termelési iparban, illetve az államigazgatásban is végzett projekteket külföldön és Magyarországon egyaránt. Az SAP-megoldásokat mikro- és makroszinten is megismerte, elsajátítottaa világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerének programnyelvét, az ABAP-ot. Az SAP-partnercég BCS-szolgáltatási igazgatójaként működése alatt jelent meg a vállalat az államigazgatás területén, és vált aranyfokozatú partnerré. Az Enterprise Group consulting üzletág-igazgatójaként már nem csupán az SAP, hanem az összes IT üzleti tanácsadás részlegével foglalkozott.

Karrierjében komoly kihívást jelentett a Lapker Zrt. vállalatirányítási rendszerének teljes megújítása, amelyet a cég IT- és telekommunikációs vezetőjeként menedzselt. A rendkívül komplex feladat sikeres levezénylése után kapott felkérést a T-Systems Magyarországtól az SAP-részleg vezetésére. Feladatkörébe tartozott többek között a nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalat összes bevezetésének és üzemeltetési SAP-tevékenységének a koordinálása.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 10., 12:20
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026. 07. 09., 09:40
Élénkült a vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piac Magyarországon; tavaly 88 tranzakciót zártak, ami 15,8 százalékkal haladja meg az előző évit; szektorszinten az IT-szektor vált a magyar tranzakciós piac legaktívabb területévé – derül ki a Deloitte Magyarország összesítéséből.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS