20 ezer milliárd forintba kerülne a magyar lakásállomány energetikai felújítása

2022. 11. 30., 15:10

A teljes magyar lakóingatlan-állomány költségoptimalizált energetikai felújítása októberi árakon számolva 18-19 ezer milliárd forintba kerülne – derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből.

Szakértők számításai alapján egy energetikai szempontból elavult átlagos családi ház négyzetméterenkénti energiaigénye 500 kilowattóráról 139 kilowattórára is csökkenhetne a korszerűsítés révén.

A Takarék Index elemzői a 2015-ben készült Nemzeti Épületenergetikai Stratégia vonatkozó eredményeit, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait is felhasználva, a már elvégzett energetikai korszerűsítéseket is figyelembe véve becsülték meg, hogy hozzávetőleg mennyibe kerülne most nemzetgazdasági szinten a hazai lakásállomány korszerűsítése.

A jelenleg több mint 4,5 milliós hazai lakóingatlanok legnagyobb része, körülbelül 60 százaléka családi ház, a téglaépítésű társasházi lakások és a panellakások hozzávetőleg az állomány 20-20 százalékát teszik ki. Az ingatlanok több mint 80 százaléka 1990 előtt épült, és energetikai szempontból óriási részük elavult.

Az energiahatékonyság növelésének egyik lehetséges módja az új lakások építése, a magyar lakásállomány megújulási rátája azonban alacsony, az elmúlt években 0,23 százalék és 0,63 százalék között mozgott. Elengedhetetlen tehát, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a már meglévő otthonok korszerűsítése.

A 18-19 ezer milliárd forint rendkívüli nagyságát mutatja, hogy a teljes magyar GDP 2021-ben 55 100 milliárd forint volt, vagyis a bruttó hazai termék harmadára lenne szükség ahhoz, hogy a hazai lakások energetikai szempontból teljesen korszerű állapotba kerüljenek.

Összehasonlításképpen rámutattak: tavaly az építőipar teljes termelése 5400 milliárd forint volt, azaz a felújítások több évre megrendelést jelenthetnének a megrendeléscsökkenéssel szembesülő szektor, főként a kkv-k, de átfogóbb programok révén a nagyobb cégek számára is. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS