17 éve nem voltak ilyen optimisták a hazai kkv-k

17 éve nem voltak ilyen optimisták a hazai kkv-k
2021. 07. 09., 16:30

20 pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

Történelmi csúcson a kkv-k bizalma: a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta vizsgáló K&H kkv bizalmi index 6 pontos növekedéssel 20 pontra emelkedett és ezzel eddigi legmagasabb értékét vette fel. A kkv-knak a pandémia kezdete óta fokozatosan javuló várakozásait a pénzügyi eredményeikkel és a gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos bizakodása emelte többek között a rekord értékre.

Az index látványosan pozitív eredményét főként a 20 és 100 millió forint közötti árbevételű mikrovállalkozások hangulatának emelkedése húzta felfelé. A kis- és a középvállalkozások várakozásai már az év elején korrigálták a vírus okozta megtorpanást, így mostanra megduplázták pozitív várakozásuk értékét. Az optimista hangulat minden szektorban érzékelhető, de a pandémia által talán leginkább érintett kereskedelmi és szolgáltató cégeknél a leglátványosabb. A kereskedők várakozásai 13 pontos emelkedéssel 18 pontra, a szolgáltató cégek várakozásai pedig 6 pontos növekedéssel 21 pontra ugrottak – elérve ezzel ugyancsak az index történetének legmagasabb értékeit mindkét szektor esetében.

Rekordok a rekord mögött

A cégek rendkívül optimistán ítélik meg pénzügyi helyzetük alakulását, ugyanis a vállalkozások pénzügyi kilátásait jelző részindex 13 pontot ugorva elérte eddigi legmagasabb, 15 pontos értékét. Emögött az áll, hogy a következő egy évben 11 százalékos árbevétel-növekedést és 6 százalékos nyereségbővülést terveznek a cégek. Hasonlóan pozitívan ítélik meg a gazdaságpolitikai intézkedéseket is: a cégek közel fele (48 százalék) számít arra, hogy a kormányzat kifejezetten vállalkozásbarát intézkedéseket hoz majd. A pozitív várakozásokat némiképp árnyalja, hogy a kkv-k már a felméréskor megelőlegezték az MNB kamatemelését, a cégek 58 százaléka ugyanis a vállalati hitelkamatok növekedésére számít.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS