Fenntartható óriásként éled újjá a léghajó

Fenntartható óriásként éled újjá a léghajó
2023. 03. 21., 09:13

Egy régi klasszikus álom a legkorszerűbb és lehető legfenntarthatóbb megoldásokkal születik újjá: ez az Airlander 10, amelynek gyártása ismét lendületet kapott és egyenként akár 10 tonna árut, vagy 100 utast lesz képes szállítani.

Vegyes felhasználásra is alkalmas lesz a Hybrid Air Vehicles (HAV) vállalat nagy álma, ami egyben az emberiség egyik szépreményű, de aztán néhány katasztrófa után szó szerint hamvába holt álma is. A léghajók teljesen új technológiákkal és üzemanyagokkal készülő osztálya ismét meghódíthatja az eget, miután a HAV komoly támogatási összeget nyert el az angliai Doncaster városától, ami egyben a gyártás helyszíne is lesz – tudta meg a The Engineer.

A Dél-Yorkshire-i település rábólintott Airlander 10 típusú repülőgépek építésére, és ezt egy hétmillió fontos (3,2 milliárd forintos) hitelbefektetéssel is nyomatékosította. A cég ezzel összesen 310 millió fontos (141,4 milliárd forintos) forrással rendelkezik a gyártási program beindítására és a dél-yorkshire-i létesítmények, valamint az ellátási láncok felépítésébe.

Az Airlander 10 hibrid repülőgép – ellentétben a régi léghajókkal, amelyek a gyúlékony hidrogén töltés miatt szenvedtek katasztrófát – nem éghető héliumból nyeri a felhajtóerőt, amit a helikopterekből ismert vektoros tolóerővel kombinál. A rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátású repülőgép 100 utas vagy tíz tonna teher szállítására alkalmas.

A HAV több mint 1200 új, magasan képzett, nagy értékű munkahely létrehozását ígéri az új zöld technológiák területén, valamint további munkahelyeket és lehetőségeket kínál a vállalat növekvő ellátási láncán is. Az a célja, hogy 2026-ra átadja az első teljesített megrendeléseket ügyfeleinek, és ezt követően évente 12 Airlander 10 repülőgépet építsen Doncasterben.

„Amint azt az Atlanti-óceánon túli szomszédaink is bebizonyították, a zöld technológiákban rejlő lehetőségekbe való befektetés nemcsak az éghajlati vészhelyzet kezelésében segít, hanem abban is, hogy magas színvonalú munkahelyeket teremtsünk és egy nagyobb, jobb, mindenkit magával ragadó gazdaságot hozzunk létre – nyilatkozta a projektet támogató Oliver Coppard Dél-Yorkshire-i polgármester. – A fejlett gyártás és a zöld technológia élvonalában dolgozó vállalatok világszínvonalú klaszterével rendelkezünk, ezért őszintén izgatott vagyok, hogy támogathatjuk a HAV-ot a fenntartható légi közlekedési üzem kiépítésére irányuló törekvéseiben, itt, Doncasterben.”

A HAV egy új, zászlóshajónak számító gyártóüzemet épít Doncasterben. A projekt magában foglalja az új Airlander 10 repülőgépek összeszerelését, tesztelését és tanúsítványokhoz szükséges vizsgáztatását. A konkrét helyszínt és a gyártó létesítmények tervét várhatóan már az következő néhány hónap során bemutatják. Az első nagy ügyfél is megvan már: az Air Nostrum európai regionális légitársaság 2022 júniusában jelentette be, hogy leadta megrendelését a HAV felé, első körben tíz darab Airlander 10 léghajó építésére.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS