Nagy üzletet csinál az Indotek a Gellért Hotel megvásárlásával

2019. 06. 22., 14:00

A Danubius Hotels Group megállapodást kötött az Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról.

A Danubius Hotels Group megállapodást kötött a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és a beruházásokra épül.

Hozzátette: „Az elmúlt két évben a Danubius stratégiai partnert, pénzügyi társbefektetőt keresett a felújításhoz, hogy visszaadhassa a Gellért Hotel korábbi dicsőségét. Ez a keresés azonban nem vezetett sikerre. Ettől a folyamattól függetlenül az Indotektől érkezett egy ajánlat a teljes hotel megvásárlására. Úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonos jelentős tőkét fordít majd a hotel felújítására, hogy az ismét elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között. Az Indotek Csoport nagy múltú, biztos szakmai és pénzügyi alapokon álló cég, amely nagy tapasztalattal bír ingatlanok működtetése és fejlesztése terén, és rendelkezik a szükséges tőkével a további befektetésekhez.”

A tranzakció lezárásához számos jogi és adminisztratív kérdést kell a feleknek rendezniük, amely várhatóan hónapokig is eltart. A Danubius Hotels Group és az Indotek Csoport megállapodtak, hogy a Danubius Hotels Group üzemelteti a Gellért Hotelt az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig. A tulajdonosváltás nem érinti a jövőbeni foglalásokat, a Gellért Hotel zavartalanul folytatja működését és várja vendégeit.

Az Indotek Group közölte: ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló. A Gellért Hotel Budapest egyik legpatinásabb szállodája, de az ingatlan mostanra alaposan megérett a felújításra. Éppen ezért az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben az eredeti külső megtartásával, azzal a céllal, hogy a szálloda az eddiginél is színvonalasabb szolgáltatásokkal erősítse a minőségi turizmust Budapesten.

Az egyezség értelmében Budapest egyik legikonikusabb, szecessziós stílusban épült, öt szinten összesen 234 szobának helyet adó szállodáját a nemzetközi Danubius hotellánctól a magyar ingatlanfejlesztő társaság veszi át.

„Az akvizícióink során mindig azokat a lehetőségeket keressük, ahol megfelelő ráfordítás mellett jó alkalmat látunk az értékteremtésre. A Gellért Szálló Budapest, sőt Európa egyik legszebb épülete, az ország büszkesége. Éppen ezért az adás-vételi megállapodás megkötését megelőzően elkészített részletes állapotfelmérést már a fejlesztési lehetőségek számba vételével végeztük el” – közölte Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

„Amíg Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak a Big Ben a legismertebb szimbóluma, Budapestet a gyógyfürdőiről ismerik legtöbben a világban. A város alatt lévő gyógyvízkincsnek, valamint az egyedülálló gyógyfürdőkultúrának az első számú megtestesítője pedig a Gellért. Ezért a felújítást azzal a céllal szeretnénk elvégezni, hogy a Gellért, Budapest ikonikus épületeként és helyszíneként, újra régi fényében ragyogjon. Szeretnénk, hogy olyan vendégeink legyenek, akik kifejezetten azért jönnek Budapestre vagy akár Európába, hogy a Gellért Szállóban szállhassanak meg, ahogyan ez az épület fénykorában is történt” – fejtette ki az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

„Az idegenforgalom ma már az egyik legnagyobb jövedelemtermelő ágazat Magyarországon, ezért egyszerre fontos vállalati és nemzetgazdasági érdek a minőségi turizmus igényeinek kiszolgálására alkalmas infrastruktúra fejlesztése. Ehhez kíván hozzájárulni az Indotek Group a Gellért Szálló rekonstrukciójával, valamint az ötcsillagos minősítési szint megszerzésével” – hangsúlyozta Jellinek Dániel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2023-06-06 14:22:07
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS