Most még sokoldalúbb az OTP SZÉP kártya

2021. 04. 26., 21:15

Mostantól év végéig a SZÉP-kártyával rendelkező munkavállalók az összes elfogadóhelyen mindhárom zsebből fizethetnek. A döntés legfontosabb gyakorlati következménye, hogy a kártyabirtokosok a járvány miatt a szálláshely és a szabadidő zseben felhalmozódott összegeket könnyebben el tudják költeni, akár étkezésre, ételrendelésre is. Az OTP SZÉP kártya ügyfeleinek ezzel kapcsolatban nincs teendőjük, az OTP Pénztárszolgáltató felkészítette elfogadóhelyeit az átállásra.

A 2021. április 25-től hatályos kormányrendelet értelmében a kártyabirtokosok az OTP SZÉP kártya több mint 41 000 elfogadóhelyének bármelyikén, a kártya mindhárom zsebéről fizethetnek. A három zsebes elfogadás minden fizetési módon biztosított, vagyis a kártyaolvasó terminálok mellett online fizetés, telefonos fizetés, illetve előlegfizetés esetén is.

A legnagyobb hazai SZÉP-kártya kibocsátó várakozásai szerint a változás új lendületet adhat a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóhelyeknek és turisztikai szolgáltatóknak. A jogszabályváltozásnak köszönhetően ugyanis, az OTP SZÉP kártyákon lévő mintegy 160 milliárd forintnyi összeg teljes egészében a rendelkezésükre áll, függetlenül attól, hogy melyik zseben van.

Az OTP SZÉP kártya 1,7 millió kártyabirtokosa 2020-ban 192 milliárd forintnyi juttatást költött el többek között a belföldi szállás- és vendéglátóhelyeken, ezzel kulcsfontosságú támogatást nyújtva a szektornak, valamint megerősítve az OTP SZÉP kártya szerepét, mint a magyar családok kikapcsolódásának nélkülözhetetlen eszköze.

„Az OTP SZÉP kártya egyik legelső szlogenje szerint a pihenés mindenkinek jár. Ez az elmúlt egy év után kiemelten igaz. Úgy gondolom, hogy a SZÉP-kártya legfontosabb küldetése, hogy a pihenésben, élményszerzésben támogassa az embereket. Ugyanakkor kibocsátóként azt is láttuk, hogy bizony a járvány alatt a szálláshely és a szabadidő zsebről sokkal nehezebb volt költeni, ezért itt jelentős összegek halmozódtak fel. Elsősorban ennek elköltésében segít az új szabályozás, ami év végéig megszűnteti a zsebek felhasználása közötti határokat. Ez nem csak a munkavállalóknak kedvező, de a nyitásra készülő összes vállalkozásnak is, hiszen így még hamarabb juthatnak bevételhez”– mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

Az OTP SZÉP kártya folyamatosan fejleszti szolgáltatásait annak érdekében, hogy növelje kártyabirtokosai felhasználói élményét: a tavaly nyáron bevezetett új mobiltelefonos applikációban, valamint a megújult otpportalok.hu felületen most még könnyebb az egyenlegek követése, az elfogadóhelyek megtalálása, és az általános tájékozódás.

A SZÉP-kártya továbbra is a legkedvezőbb adózású juttatásnak számít a magyar piacon, hiszen a juttatás után 2021. június 30-ig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a munkáltatóknak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-17 13:05:00
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.