Még a Matula-kunyhó is megújul

2019. 08. 31., 10:15

Jövőre adják át az új Kis-Balaton Látogatóközpontot – közölte az Agrárminisztérium környezetügyekért felelős államtitkára.

Magyarország egynegyede természet közeli állapotban maradt.  A természeti örökség védelmét tíz nemzeti park látja el mintegy 1400 munkatárssal – mondta Rácz András a Fejlődő Kis-Balaton című rendezvényen.

A magyarországi ökoturizmus legjelentősebb tényezői a nemzeti parkok igazgatóságai, amelyek régészeti örökségeket is védenek, és az ország 700 ökoturisztikai létesítményének mintegy felét működtetik. Közel 300 ezer hektárnyi állami tulajdonú terület vagyonkezelői, és a feladataik közé tartozik a régi magyar háziállatok genetikai állományának megőrzése is – tette hozzá.

A nemzeti parkok létesítményeinek látogatottsága az elmúlt tíz évben 25 százalékkal nőtt. Éves szinten 1,6 millió regisztrált látogatót vonzanak, de ennél is több a látogatója a kijelölt túraútvonalaiknak, tanösvényeiknek – mondta Rácz András.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetője elmondta, hogy az igazgatóság 14 bemutatóhelyéből hármat látogatóközpontként működtetnek, évente 450 ezer regisztrált érdeklődőt fogadva.

Beszámolt öt folyamatban lévő uniós támogatást élvező projektjükről, amelyek közül a legnagyobb és leglátványosabb az 50 százalékos készültségi fokon álló, a Kis-Balaton kapujának is nevezett új látogatóközpont lesz.

A Vönöczky Schenk Jakab kutatóház szomszédságában, mintegy 1300 négyzetméteren 1,2 milliárd forint uniós támogatásból és 10,3 millió forint önerővel épülő létesítmény formabontó, tájba illeszkedő építmény lesz, földtakarással és növényekkel a tetején.

Az épület külső energiaforrást nem igényel, napelemparkkal, talajszondás fűtési rendszerrel készül. Lesz benne moziterem, interaktív kiállítás, előadó terem, büfé. Játszótér, vízi és szárazföldi tanösvények, kenutúrák, családbarát létesítmények is várják majd a látogatókat.

A beruházás részeként a Diás-szigeti emlékház mellett felújítják a Matula-kunyhót is. (MTI)

Fotó: a Narmer Építészeti Stúdió látványterve

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS