Már Magyarországot is riogatja az overtourism

2018. 11. 27., 10:00

Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére – hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.

Az overtourism az a jelenség amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet.

Indra Dániel, a KPMG turisztikai tanácsadó részlegének vezetője kifejtette, Magyarországon is vannak már jelei az overtourismnak. Példaként a tavalyi népszavazást említette a budapesti bulinegyedben, ahol a helyieknek gondot okoz a vendégek nagy száma. Vannak már elégedetlen hangok nyáron a Balaton környékén is – tette hozzá. A háttérben az internetes bakancslisták megjelenése, a rövid távú lakáskiadás (airbnb), valamint az olcsó repülés áll.

A túlzott turizmus egyik jele, hogy bizonyos pontokon kapacitásszűke kezd kialakulni. Az első példa erre a szakértő szerint a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek forgalma 2013-ról 2018-ra 8,5-ről 15 millió utasra nőtt, főszezonban telített.

Ilyen jelenség a magas szállodai szobakihasználtság is - Budapesten szeptemberben is 86 százalék felett volt a mutató-, amely több magyar turisztikai célpontnál is előfordul szezonálisan.

Az overtourism legjobb ellenszere a látogatók időbeli és térbeli széthúzása, amelyben Magyarországon komoly szerep hárul a vidéki célpontokra és szállodákra. Biztató jelenség, hogy az utóbbi években a fővároson kívüli vendégéjszakák számának növekedése felzárkózott Budapest mögé (10,7 illetve 9,6 százalék), de ahhoz, hogy a térbeli széthúzás működjön, a vidéki vendégforgalomnak jobban kellene növekednie a budapestinél. Ennek egyik feltétele a működő szálláshelyek minőségi fejlesztése, illetve a szobakapacitás bővülése - tette hozzá.

Jó hírnek nevezte, hogy a következő években több mint 1300 vidéki szállodai szobát adhatnak át Magyarországon, meglepően egyenletes területi lefedettséggel. Így 100-200 szobás szállodák épülnek Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Szántódon, Pannonhalmán, vagy Mátrafüreden, és közepes méretű beruházások zajlanak olyan településeken, mint Kisvárda, Mezőkövesd, Győr, Szentes, Szeged és Bük.

Az összehangolt cselekvés szükségességét ismerte fel a kormány is, amikor létrehozta Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programot, amelynek kifejezett célja, hogy láncba szervezze az attrakciókat és a szálláshelyeket, és így növelje az élménypontok számát az országban. A 2030-ig szóló program költségvetési forrásokat is tartalmaz, így nem csak élménypontok, de szálláshelyek fejlesztésére is forrást biztosít - sorolta a szakértő. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS