Jövő nyárig 35 milliárd forint nagyságú likviditási alapra lenne szükség vissza nem térítendő támogatás formájában a koronavírus járvány miatt súlyos gazdasági helyzetbe került fürdők számára – jelezte a Magyar Fürdőszövetség.
Azonnali kormányzati intézkedést kezdeményez a Magyar Fürdőszövetség a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató és 95-100 milliárd forint közötti forgalmat generáló hazai fürdőágazat számára a koronavírus járvány okozta súlyos gazdasági helyzetben – írta az érdekképviselet közleményében, amelyet a turizmus.com idéz.
Indoklásuk szerint a hazai turizmus legmeghatározóbb mozgatórugói egyértelműen a hazai fürdők. A 15 leglátogatottabb desztináció között 13 fürdőváros található. A vendégéjszakák 71 százaléka olyan településen keletkezik, ahol turisztikailag releváns fürdő működik.
Egy szeptember elején készült felmérés szerint külső likvid forrás bevonása nélkül a magyar fürdők több mint 76 százaléka nem képes eljutni a túlélést jelentő 2021. évi nyári főszezonig. A fürdők 2020-ban a bevételeik 40-70 százalékát biztosan elveszítik.
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.