Trump kampányszámlájára 24 óra alatt 25 millió dollár érkezett

2019. 06. 20., 08:00

Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának számlájára a kedd este Floridában tartott választási nagygyűlés óta szerda estig 24,8 millió dollár érkezett – jelentette be szerdán Ronna McDaniel, a Republikánus Párt elnöke Twitteren.

„Az elnök iránti elragadtatás az országban páratlan, olyasvalami, amit még soha nem láttunk” - írta mikroblog-bejegyzésében a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke a rekordösszegű felajánlásról beszámolva.

Tim Murtaugh, Trump 2020-as kampányának kommunikációs igazgatója szintén Twitteren fejezte ki elégedettségét. „24,8 millió dollár. Számoljunk csak kicsit: ez több, mint óránként egymillió dollár, egy álló napon keresztül. Az Orlandóban tartott felvillanyozó nagygyűlés után ez is mutatja a Trump iránti lelkesedést” – fogalmazott Murtaugh.

Az elnök stábja a kampány első napjára hétmillió dollárnyi adomány összegyűjtését tűzte ki célul. Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa a kampánya megindítása utáni első napon 6,3 millió dollár felajánlást könyvelhetett el, és már ezzel az újságok címoldalára került.

A demokraták két másik elnökjelölt-jelöltje, a texasi Beto O'Rourke 6,1 millió, Bernie Sanders vermonti szenátor pedig 5,9 millió dollárt gyűjtött kampánya megindításának első napján.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS