45 óra alatt költöztetik el a Turkish Airlines összes járatát

2019. 03. 27., 11:45

Többszöri időpont-módosítás után a Turkish Airlines április 6-án átköltözteti összes járatát az Atatürk repülőtérről az új isztambuli légi kikötőbe.

A tervek szerint április 5-én az utolsó járat Szingapúrba indul a régi Atatürk repülőtérről, az első járat pedig az új óriásreptérről Ankarába repül majd. Az összes járat átköltöztetése 45 óra alatt megtörténik – írja a turizmus.com.

Az új repülőtér 1 millió 300 ezer négyzetméteres terminálja a világ legnagyobb, egyetlen fedél alatt megvalósuló repülőtéri terminálja. A reptéri utasvárók területe 22 ezer négyzetméter. A tervek szerint a légi kikötő évi 200 millió utast képes fogadni, ami a duplája a jelenlegi legnagyobb repülőtér kapacitásának.

A 12 milliárd dolláros költségvetésű projekt keretében egy zöld repülőtér jött létre a török nagyvárosban a komplex hulladék-újrahasznosító és esővíz-visszaforgató rendszerek révén.

A Turkish Airlines tovább bővíti flottáját, 221 repülőgépre van érvényes megrendelése, így 2023-ban a flottájában 550 repülőgép lesz szolgálatban.

A légitársaság 2018-ban több mint 75 millió utast szállított, a világ 124 országába üzemeltet járatokat, ezzel világelső.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS