Kulcsfontosságú lehet a partnerelemzés az újraindítás utáni növekedéshez

2021. 04. 30., 10:45

A korlátozások fokozatos feloldása után várhatóan a magyar gazdaságban is elkezdődik a kilábalás a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bár szinte lehetetlen megjósolni a fellendülés mértékét, az elmúlt több mint egy év azonban számos hazai cég likviditását felőrölte, így számukra kifejezetten nehéz lesz az újraindulás.

A korlátozások fokozatos feloldása után várhatóan a magyar gazdaságban is elkezdődik a kilábalás a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bár szinte lehetetlen megjósolni a fellendülés mértékét, az elmúlt több mint egy év azonban számos hazai cég likviditását felőrölte, így számukra kifejezetten nehéz lesz az újraindulás.

A magyar kis- és középvállalkozások életében is fontos szerepet játszott a moratórium, amely lejárta után az új projektekhez és beruházásokhoz nekik is működőtőkére lesz szükségük. Sok esetben pedig nem lesz elég a rendelkezésükre álló keret, hanem külső tőke bevonására is gondolniuk kell az új megrendelések teljesítése érdekében.

A vállalatoknak nem csak likviditásuk megőrzése, hanem a jövőbeli új megbízások érdekében is érdemes előre felkészülni és felmérni a rendelkezésre álló lehetőségeket. A Péntech digitális finanszírozást kínál a hazai kkv-knak, akik több opció közül is választhatnak. A Széchenyi programon keresztül elérhető likviditási és folyószámlahitelek jó lehetőséget nyújtanak a vállalkozások számára, hogy alacsony költségek mellett finanszírozzák működésüket.

Viszont azoknak is van megoldás, akik a válság hatására nem hitelképesek: a faktoringgal a vállalkozások kintlévő vevőszámláikat válthatják készpénzre, így nem csupán növelhetik likviditásukat, de akár hosszabb fizetési határidejű projekteket is bevállalhatnak. „Ügyfeleink mindhárom terméket teljesen egyszerűen, digitálisan és díjmentesen igényelhetik oldalunkon keresztül. Így hatékonyan tudják növelni cégük likviditását és arra fókuszálni, ami igazán fontos: cégük fejlesztésére" – mondta Berényi Benjamin, a Péntech Solutions társalapító–ügyvezető igazgatója.
(Az Üzletem.hu Berényi Benjaminnal korábban készített interjúját IDE KATTINTVA olvashatja.)

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az újranyitás és a normalizálódás szakasza számos veszélyt is rejthet magában. Az állami beavatkozásoknak köszönhetően Magyarországon és világszerte is rengeteg vállalkozás kapott mentőövet. A támogatás sok esetben életeket tudott menteni, de sajnos az is előfordulhat, hogy csak késleltette a csődhelyzetet. Így a világgazdaságban számos olyan cég van jelen, amely pusztán piaci körülmények között már becsődölt volna, de a moratóriumoknak, a kamat befagyasztásoknak vagy az ingyen hiteleknek hála egyelőre még működnek. Ezen vállalatokat szokták „zombi cégekként” emlegetni.

A támogatások megszűnése után rövid időn belül ki fog derülni, melyik cégek képesek maguktól is talpon maradni. Számos pénzintézet és elemző 2021 második felévére prognosztizálja a bedőlési hullám kezdetét, ami komoly láncreakciókat válthat ki. Az esetleges problémák elkerülése érdekében mindig figyelembe kell venni a partneri kockázatokat, egy gazdasági válságból való kilábalás során pedig még fontosabb ismerni az üzletfeleket.

„Célunk, hogy a KKV-k megalapozott üzleti döntéseket tudjanak hozni. Éppen ezért hoztuk létre partnerelemző applikációnkat, amin keresztül a vállalkozások pár kattintással felmérhetik partnereik kockázati szintjét” – tette hozzá Berényi Benjamin.
A vezetők gyors elemzést kaphatnak saját cégükről, illetve meglévő vagy leendő partnereikről, a kapott adatok pedig nem csak a kockázatok csökkentése során segíthetnek, de a jövőben is kiszámíthatóbb tervezhetőséget tesznek lehetővé.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS