Dolgozói jóléttel lehet tartós a cégfejlődés

2021. 10. 25., 13:45

Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelmet a munkavállalók igényeire, amellyel nemcsak kellemes munkakörülményeket teremthetnek, hanem a dolgozók hozzáállásának javulásával a cég fejlődése is stabil lábakon állhat.

2004 óta közel 400 ember dolgozik a Tolna-megyei Tamási-Hús Kft.-nél, a bővülés folytatódik, 500 fő fölé szeretnék emelni a dolgozók számát.

„Tamási-Hús: ahol a dolgozó az egyik legfontosabb érték” – ezt vallja a cég, amit nemcsak a kommunikációjukban fejeznek ki, hanem tettekkel is. A prémium bacont és egyéb bacon alapú termékeket gyártó cég életében a termelői kapacitásbővítés mellett kiemelt szempont az is, hogy a munkavállalók biztonságban és jól érezzék magukat a munkahelyükön.

A cégnek fontos, hogy a munkatársak munka- és életkörülményei jók legyenek, ezért évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy bölcsődei ellátást és gyermekfelügyeletet biztosítanak a kisgyermekes dolgozóknak, ezzel pedig létrehozták a régió első munkahelyi bölcsődéjét.

A nappali felügyelet alatt összesen 20 gyermekkel tudnak foglalkozni a szakképzett pedagógusok. Ezzel amellett, hogy biztonságot nyújtanak a szülőknek, növelték a családosok, főleg a nők elhelyezkedési esélyeit.

„Az, hogy a gyermekellátás és munkaidő összhangba került, hogy a munkába járás leegyszerűsödött és hogy a gyermekek a szülőtől néhány percnyi távolságban töltik idejüket nem csak a dolgozók számára érték, hanem jobb munkahelyi légkört is teremt, így mind a cég, mind a munkavállalók számára hatalmas előny” – mondta Sándorné Rozinger Mária ügyvezető igazgató.

Azonban a gyermekmegőrző, az új öltözők és a modern étkezde létrehozásával sem állt meg a szociális körülményeinek javítása 2019-ben.

2020-tól 3-8 éves gyermekek számára szerveztek nyári tábort és elindult az iskolafelkészítő tábor is. Mindemellett a cég munkaügyi szakemberei arra is gondoltak, hogy a rövidebb iskolai szünetek alatt is megoldott legyen a gyermekek felügyelete, külön erre a célra kialakított modern, gyermekbarát terekben.

A cég a húsüzem falain túl is elkötelezett a társadalmi fejlődés előmozdítása érdekében. A várossal szorosan együtt működve aktív szerepet vállal a régió életében azért, hogy Tamási a város jelenlegi és jövőbeni lakosainak élhető lakóhelye legyen. Emellett fontosnak tartják azt is, hogy a fiatal generációk számára perspektívát nyújtsanak.

„Termékeink a prémium minőség és a kiemelkedő ízharmónia jellemzi. Munkáltatóként ugyanezt tartjuk szem előtt: minőségi munkakörülmények, rugalmasság a munkavállalói igények figyelembevételekor és családcentrikusság” – mondta az ügyvezető igazgató.

Szerencsésnek és büszkének mondhatják magukat amiatt is, hogy a pandémia alatt egyetlen munkavállalót sem kellett elbocsátaniuk, sőt, mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók szeressék a munkahelyüket.

„Az alapbéren felül a teljesítményszázalék, a pótlékok és béren kívüli juttatások emelhetik munkásaik munkabérét, sőt dolgozóink 15 százaléka vett részt szakmai képzésben 2020 óta, ami szintén kettős haszon a munkavállaló és a cég számára is” – magyarázta Sándorné Rozinger Mária.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS