A szerb gazdaságügyi minisztérium pályázatot hirdetett a kis-, közép- és mikrovállalkozásoknak, valamint a szövetkezeteknek vissza nem térítendő támogatásra, amely a kis- és középvállalkozásoknak eszközbeszerzési támogatásáról szóló program keretében valósul meg.
A vissza nem térítendő keretösszeg 1,55 milliárd dinár. A program kedvező hitelek és vállalkozásonként 5 millió dinárig terjedő vissza nem térítendő állami támogatás keverékéből áll. A pályázat a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig tart, de legkésőbb december 31-ig – írja a Magyar Szó.
A vállalatnak kiosztható támogatás összege az alkalmazottak számától függ, amelyet a Központi kötelező szociális biztosítás jegyzéke alapján határoznak meg, vagyis egy munkásra egy millió dinár, kettőtől öt alkalmazottig 2,5 millió, míg hat, vagy annál több dolgozó esetében pedig 5 millió dinárig.
A programban részvevőknek külön kedvezményes hiteleket biztosítanak a bankok, amelyeket nem kell jelzálog által biztosítani, elég a beszerzett eszközök fedezete.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.