Túléli a válságot az Air Serbia?

2020. 12. 15., 11:30

Az Air Serbia semmilyen szempontból nem jelent pénzügyi kockázatot a szerb számára – jelentette ki Siniša Mali szerb pénzügyminiszter.

A szerb pénzügyminiszter és elvetette azokat az állításokat, miszerint a csőd szélére jutott repülőtársaságot állami költségvetési forrásokból „titokban” támogatják – írja a Magyar Szó.

A miniszter a Politika napilapban megjelent szerzői cikkében közzétette: a vállalat november 17-ig 9,8 milliárd dinárt (82,1 millió eurót) fizetett be az államkasszába, ami a nemzeti repülőtársaság közvetlen hozzájárulása a köztársasági költségvetéshez.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy számos ország támogatja a jelenlegi körülmények között nemzeti légi társaságát. „Mint minden repülőtársaságnak a világon, az Air Serbiának is szüksége van segítségre. Minden feltétel adott, hogy ezt az állam meg is tegye” – szögezte le Mali.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 15., 11:20
2026-ban a versenyszféra dolgozóinak 48 százaléka részesült emelésben. Akik kaptak, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15., 11:20
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.
2026-04-14 14:05:00
A parlamenti választásokat követően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése megköszöni a leköszönő kormánynak az elmúlt másfél éves munkát, gratulál a választáson győztes, kormányt alakító TISZA pártnak és az új kamarai vezetés által meghirdetett szellemben várja az alakuló kormánnyal a közös gondolkodást, dinamikus közös cselekvést a magyar gazdaság új pályára állítása érdekében.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.