Az idei harmadik negyedévben erőteljes növekedésnek indult a román gazdaság. A szakértő szerint az új kormány számára mégis elkerülhetetlenek lesznek a megszorítások.
Románia gazdasága naptárhatástól megtisztítva 4,6 százalékkal zsugorodott az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a harmadik negyedév viszont már jobban alakult, reálértékben 5,6 százalékkal bővült a bruttó hazai termék az előző három hónapban regisztrált adathoz képest – írja a Krónika.
„Bár a második negyedévhez képest a július–szeptember időszakban jobban működött, többet termelt a román gazdaság, nincs ok hurráoptimizmusra” – értékelte a friss statisztikai adatokat egyetemi adjunktus.
„A harmadik negyedévben jobb teljesítményt vártak a gazdaságtól, hiszen a tavasszal a járvány miatt leállított vállalatok, szolgáltatások egy része újraindulhatott, és valóban, reálértékben csaknem 6 százalékos volt egyik negyedévről a másikra az ugrás” – magyarázta az elemző.
Aláhúzta ugyanakkor: a bruttó hazai termék éves szintű összehasonlítása a mérvadó, és várhatóan az év végére a kilenc hónapra számolt 6 százalékos visszaesés mintegy 5,2 százalékra mérséklődik.
Az ivóvízkincset kímélő és alacsony energiafelhasználású üzemmel bővül Szolnok több mint hét évtizede fejlődő vegyipari ökoszisztémája az elektrolitgyártás vezetői közé tartozó KunlunChem százmillió eurót meghaladó befektetésével.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.