Még a román biztosítók szövetségét is megbírságolták

2018. 12. 05., 11:00

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjszabását érintő érzékeny információk megosztásáért 247 millió lejes (53 millió euró) bírságot szabott ki a bukaresti versenyhivatal kilenc biztosítótársaságra és a romániai biztosítók országos szövetségére.

A hatóság szerint a 160 ezer lejre bírságolt UNSAR 2012 és 2016 között – a jogos szakmai megbeszéléseken kívül – olyan üzleti titkok megosztásában is közvetített, amelyek megosztása torzítja a piaci versenyt – írja a Krónika.

A versenytanács a legnagyobb, 43 millió lejes bírsággal az Allianz-Țiriac Rt.-t sújtotta. Az Euroins Rt azért kapott „csak” 6,3 millió lejes bírságot, mert elismerte a konkurenciaellenes magatartást és segítette a nyomozást.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások rohamos drágulása miatt 2016-ban többször rendeztek nagyszabású tüntetéseket a romániai fuvarozók. A válságot látszólag a kgfb-piac két legnagyobb szereplőjének, az Astrának és a Carpaticának a csődje robbantotta ki.

A fuvarozók viszont azzal vádolták a biztosítókat, hogy összebeszéltek, és az indokoltnál jóval nagyobb – átlagosan a korábbi másfélszeresére rúgó – áremeléssel nyereségüket növelték.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS