Így támogatják a turizmust és a vendéglátást Romániában

2021. 02. 01., 19:00

Hasznukra tudják fordítani az erdélyi és partiumi szállásadók azt a tényt, hogy a koronavírus-világjárvány sem szegte a lakosság utazási kedvét. A Covid–19 elleni vakcina megjelenésével tavasszal, illetve nyáron többen tervezik az útra kelést.

László Endre, a székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment klaszter elnöke a Krónikának elmondta, a kis- és közepes szállásadók szempontjából jól alakul a téli idény, mindenhol telt ház van. A külföldi sízés lehetősége szinte teljesen megszűnt, ez növelte a belföldi turisztikai célpontok vonzerejét - írja a Krónika.

„Bálványoson például a gasztronómiában emelték magasra a mércét, kültéri tevékenységekkel, kirándulásokkal növelték a szállás vonzerejét, ugyanakkor időpontfoglalással a szaunát, a jacuzzit is lehet használni. Két-három napot tartalmasan el lehet így tölteni még akkor is, ha nincs sípálya a közelben” – részletezte László Endre.

Az utazási kedv nem lankadt Romániában, maradt egy réteg, amelyik a külföldi utazásokat is bevállalja. Így az ország felkerült a Maldív-szigetekre turistákat küldő országok top tízes listájára. Románia korábban nyitott, mint a közép- és nyugat-európai országok többsége, Egyiptomba, Mauritiusra, a Maldív-szigetekre is utaznak romániai turisták.

A tapasztalatok szerint ugyanakkor tavaly a turisztikai vállalkozók egy része nem élt a kormánytámogatásokkal. „Bátortalanok voltak, nem bíztak a rendszerben, attól tartottak, hogy fokozottabban ellenőrzik majd őket” – mondta László Endre.

A tavalyi forgalomkiesés húsz százalékát lehívhatják a turizmusban vállalkozók, az összeget működési költségekre fordíthatják. Ez a pénz a tavalyi mérleg lezárása után, valószínűleg márciusban lesz lehívható. Emellett az alkalmazott nélkül működő kisvállalkozásoknak nyújtandó 2 ezer eurós egyszeri támogatás lehetőségét is valószínűleg februárban újranyitják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS