Hibrid év várható az idegenforgalomban Romániában

2022. 02. 18., 19:57

Tavaly két és félszeresére nőtt az eladó szálláshelyek száma Romániában. Idén viszont már fellendülésre lehet számítani.

Tavaly két és félszer több szállodát és panziót kínáltak eladásra Romániában, mint egy évvel korábban – derül ki egy felmérésből – írja a Krónika.

A legtöbb eladásra szánt hotelt és panziót Arad megyében regisztrálták, ezt követte a Bukarest–Ilfov régió. Mindössze Hunyad, Hargita, Bákó, Máramaros és Tulcea megyében csökkent a vevőre váró szállodák és panziók száma 2020-hoz képest.

Godra Árpád turisztikai szakember szerint ez a világjárvány helyi turizmusra gyakorolt tartós hatását jelzi, annak a következménye, hogy 2020-ban az idegenforgalmi ágazat 47 százalékos bevételcsökkenést könyvelt el a megelőző évhez mérten. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója úgy véli, ilyenkor érdemes vásárolni, hiszen aki válság idején pénzzel rendelkezik, jó befektetésekre tehet szert, bízva abban, hogy jobb idők következnek.

„Már 2021 második felében látszott, hogy amint a korlátozások enyhültek, megnőtt a külföldi utazások iránt a kereslet” – mondta Godra Árpád.

Ezzel viszont a belföldi turizmus éppen a magas fizetőképességű vendégkör egy részét veszíti el, hiszen akik korábban külföldön nyaraltak, és két évig nem tehették ezt meg, most visszatérnek a régi szokásaikhoz, és újra külföldet választják például a román tengerparttal szemben.

Emiatt mérsékelt optimizmussal tekintenek az idei forgalomra. „Ezzel egy időben a belépő forgalomra is megszűnnek a korlátozások, reménykedhetünk abban, hogy a külföldi látogatók száma növekedni fog, minden piaci szereplő ügyességén múlik, hogy ezt mennyire sikerül maximalizálni” – közölte a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS