Az új vállalkozások támogatására koncentrálnak a Vajdaságban

2020. 10. 07., 14:30

A vajdasági gazdaságfejlesztési program szerepe az idén még inkább felértékelődött – mondta Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.

A magyar kormány által támogatott gazdaságfejlesztési stratégiát megvalósító alapítvány június 17-én hirdette meg a IX. pályázati körét, amelyben 5 kiírásra jelentkezhettek a Vajdaságban élő magyar családok, pályakezdő vállalkozók és gazdák – írja a Magyar Szó.

Eddig csaknem 750 pályázat érkezett be a négy lezárult kiírásra, a földvásárlási támogatásra viszont még várják a jelentkezőket.

2020-ban az alapítvány nagy hangsúlyt fektetett a kezdő vállalkozások támogatására: augusztus 15-én két kiírás is lezárult, amelyekre a pályakezdők mellett a külföldről hazatelepült vajdaságiak is jelentkezhettek. A kiírásra 420-an adták át kérelmeiket – közölte Juhász Bálint.

„A koronavírus-járvány megjelenése és a megelőzését szorgalmazó intézkedések bevezetésének következményei miatt azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok olyan vajdasági magyar tért haza külföldről, akik elveszítették munkájukat. Nekik kívántunk hosszú távú lehetőséget biztosítani” – mondta a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.

Idén maximum 1 millió dinár értékű támogatásra adhatják be üzleti terveiket a vajdasági pályakezdők. Az előző években összesen 330 kezdő vállalkozás indulását segítette az alapítvány, így a jelenlegi kiírással akár meg is duplázhatják a Prosperitati Alapítvány által támogatott pályakezdők számát.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS