Romániában folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése novemberben is, a pénzhígulás üteme 2,1 százalékra mérséklődött az októberi 2,2 százalékhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Tavaly novemberhez mérten az élelmiszerek drágultak leginkább, 3,81 százalékkal, a szolgáltatások 2,77 százalékkal kerültek többe, míg a nem élelmiszerek fogyasztói ára 0,78 százalékkal emelkedett – írja a Krónika.
Tavaly év végén 4 százalék volt az éves infláció, amely májusra 2,3 százalékra mérséklődött, ezután ismét növekedni kezdett, júliusban elérte a 2,8 százalékot, majd megint fokozatosan csökkent.
A Román Nemzeti Bank év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közöltnél.
Nincs naprakészebb kiadvány a Tokaji borvidék borászatairól, éttermeiről, szállásairól és megannyi egyéb látnivalóiról.
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.