Az Éviránytű (YearCompass) néhány év alatt globális mozgalom lett, ám az ötletgazdák mégsem akarnak üzletet csinálni belőle.
Nem lesz applikáció, sem más piaci termék az Éviránytűből, pedig a két alapító, Békéssy László és P. Tóth András abban egyetért, hogy ötletük óriási marketingértékkel bír – írja a Forbes.hu.
Mára 32 nyelven érhető el a füzet, tavaly 700 ezren töltötték le, a mostani évfordulón pedig 500 ezer körül jár a letöltések száma, de az alapítók további 500 ezer érdeklődőre számítanak. A füzetnek ma már nyomtatott verziója is van, igaz, tömegesen nem vásároltak belőle.
A YearCompass segítségével, akinek van rá ideje, megtervezheti 2019-et és lezárhatja 2018-at.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.