Fejlesztési forrásokra pályázhatnak falusi civil szervezetek

2020. 06. 08., 20:30

Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar Falu Program keretében kiírt – ötmilliárd forint keretösszegű – pályázati lehetőségek – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte: a kiírás már elérhető a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján. A pályázatokat július 1-jétől lehet benyújtani augusztus 7-éig.

Tájékoztatása szerint az ötezer fő alatti településeken működő civil szervezetek támogatásával tovább bővül a Magyar Falu Program kedvezményezetti köre. „Ők rendkívül fontos munkát végeznek a kistelepüléseken” - hangsúlyozta a kormánybiztos. Úgy fogalmazott: ezért a kormány nemcsak honorálni, hanem ösztönözni is kívánja közösségépítő munkájukat.

Gyopáros Alpár a program bővítésének szükségességéről szólva azt mondta: a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején „tudatos falurombolás” zajlott, aminek következtében „nagyon nagymérvű” elvándorlás indult meg a falvakból, és nagyjából egy évtized alatt drasztikusan csökkent a kistelepülések lélekszáma.

„Ezért kellett meghirdetünk a Magyar Falu Programot” – mutatott rá a kormánybiztos, aki annak eredményei között említette, hogy fél év alatt mintegy tízezer család igényelte a falusi csok-ot, két év alatt 100 milliárd forint értékben mintegy 800 kilométer mellékút újul meg. A kistelepülési önkormányzatok és egyházközségek részére idén és tavaly is számos pályázati lehetőséget hirdettek meg összesen 100 milliárd forint értékben.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta: hatmillió forintos értékhatárig ingatlanvásárlására és felújítására, négymillió forintig új és tíz évnél nem idősebb használt gépjárművek beszerzésére, kétmillió forintig egyéb eszközök megvásárlására, valamint programszervezésre szintén kétmillió forintig lehet pályázni.

A pályázók június folyamán tanulmányozhatják a kiírást, a pályázatokat július elsejétől augusztus 7-éig lehet benyújtani, azok elbírálása után a tervek szerint október-novemberben lehet megkötni a támogatói szerződéseket - ismertetette menetrendet a politikus.

A további feltételekről Szalay-Bobrovniczky Vince kifejtette: azok a szervezetek pályázhatnak, amelyeket tavaly év végéig jegyeztek be az Országos Bírósági Hivatalnál, illetve érvényes számviteli beszámolóval rendelkeznek legalább a 2018-as évről. A pályázatokat 2021. december 31-éig kell megvalósítani.

Szalay-Bobrovniczky Vince egyúttal arra kérte a pályázókat, hogy alaposan tanulmányozzák át a kiírást, majd összegzésként kiemelte: azok segítségével olyan fejlesztéseket lehet megvalósítani, amelyeknek „tartós a hatása”. (MTI, Miniszterelnökség)

A képen Gyopáros Alpár (b) és Szalay-Bobrovniczky Vince. (Árvai Károly/kormany.hu)
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS