Szijjártó: támogatást kapnak az ukrajnai menekülteket foglalkoztatók

2022. 03. 13., 16:13

A kormány támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, amelyek menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról – mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon.

Szijjártó Péter élő videóbejegyzésében kifejtette, a feltételeket teljesítő vállalatok havonta 60 ezer forint támogatást kapnak a menekültként érkező ukrán állampolgárok foglalkoztatása esetén, míg gyermekeik után további 12 ezer forint jár nekik.

A tárcavezető aláhúzta, a következő időszakban újabb és újabb menekülthullámokra kell számítani. „Mi, magyarok teljes mértékben fel vagyunk készülve arra, hogy a növekvő számú menekülteket is befogadjuk” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Kiemelte, munkalehetőséget fognak ajánlani azoknak, akik hosszabb ideig terveznek maradni. A miniszter szerint a hosszabb távon itt maradó menekülteknek is az az érdekük, hogy ne segélyből éljenek, hanem legyen munkájuk, azok az ukrajnai menekültek pedig, akik úgy döntenek, hogy dolgozni szeretnének, meg is kapják erre a lehetőséget.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, ez az országba menekülők mellett a magyarok és a magyar vállalatok érdekét is szolgálja. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS