Eddig kedvezők az orosz–ukrán háború elől menekülők elhelyezkedésével kapcsolatos tapasztalatok – mondta a Magyar Nemzetnek Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
A menekülőknek segítséget tudnak nyújtani a vállalkozások mind az elhelyezkedésben, mind adott esetben elszállásolásukban. Ehhez jelentősen hozzájárul az állam támogatása is – fogalmazott Perlusz László. A főtitkár megjegyezte: nemcsak az észak-keleti országrészben vállalnak munkát a háború elől menekülők, de az ország más részein is el tudnak helyezkedni. Elsősorban azok az ágazatok tudják foglalkoztatni az érintetteket, amelyek szívesen alkalmaznak női munkaerőt. Ezek közé tartozik a feldolgozóipar vagy a későbbiekben a turizmus- és vendéglátás.
Perlusz László hozzátette: egyelőre jól képesek kezelni a vállalkozások a menekültek magyarországi integrációját. Ha a háború és az energiaválság nem fékezi le a gazdaságot és az alapanyaghiány nem vezet leállásokhoz, akkor a jövőben sem kell attól tartani, hogy munka nélkül maradnának az ideérkezők.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.