Nekik a havi 2,5 millió forintos fizetés sem álom

2019. 11. 06., 11:00

Az egyre nagyobb munkaerőhiány következtében a cégek harcolni fognak a munkaerőért. A jövőben is folytatódhat a látványos béremelkedés. Egy kereskedelmi vagy pénzügyi igazgató már 2-2,5 millió forintos bruttó fizetést kaphat.

Az alsóbb kategóriákban, különös tekintettel a kékgalléros, fizikai munkavállalókra, idén 10 és 20 százalék közötti a béremelkedést látunk – mondta a Növekedés.hu-nak adott interjúban Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A felsőbb kategóriákban a menedzseri fizetések legfeljebb 5 százalékkal nőnek. az elkövetkezendő években folytatódnia kell a dinamikus béremelkedésnek, mivel egyre kevesebb ember lép be a piacra, azaz a cégek harcolni fognak a dolgozókért.

Baja Sándor szerint gyakorlatilag minden területen munkaerőhiánnyal szembesülünk. Nincs már olyan terület, ahol könnyű embert találni.

Nincs elég IT szakember, nincs elég mérnök, közgazdász, pedagógus, kék galléros mesterember, de már jogászból is kevés van. Hatalmas a munkaerőhiány például a kiskereskedelemben és a gyártó cégeknél is.

Egy kereskedelmi vagy pénzügyi igazgató bruttó 2–2,5 millió forintot is megkereshet, míg az informatikusok 1 millió körüli bruttóval térnek haza. A közgazdász pozíciók 7–800 ezer forintos bruttó szintek körül mozognak,

„Egy közgazdász munkavállaló esetében az is meghatározó, hogy mennyi idegen nyelvet beszél. Ha az angol mellett ismer valaki még egy nyelvet, akkor azt a munkavállalót gyakorlatilag elkapkodják a piacról” – állítja az ügyvezető.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.