Mindenkinek elérhető online álláskeresési kurzus indul

2021. 10. 20., 11:15

Három plusz egy modulból álló e-learning kurzust indít a Karrierszerviz karriertanácsadó cég. A lehetőség azoknak szól, akik a folyamatosan alakuló álláspiaci viszontagságok közepette is jó állást akarnak szerezni maguknak. A kurzus négy modulja toborzási specialisták szakmai tudásán és piacismeretén alapszik, és a legfontosabb álláskeresési témákat járja körül: az önéletrajz és motivációs levél megírását, az álláshirdető felületek működését, az állásinterjú és bértárgyalási helyzeteket.

Ma Magyarországon nincs olyan társadalmi réteg, szakma vagy pozíciószint, amely képviselőinek ne volna szükségük az előbb vagy utóbb időszerű álláskeresésük támogatására. Ennek oka, hogy az álláskeresők és munkahelyek piaca folyamatosan alakul, ágazatok emelkednek ki vagy hanyatlanak – ezt a folyamatot gyorsította fel a koronavírus.

Emellett az is változik, hogy a munkáltatók mit várnak el az alkalmazottjaiktól, milyen kommunikációs csatornákat választanak a jelentkezőkkel való kapcsolattartásra, és hogy miképpen, milyen szempontok szerint választják ki a jelöltjeik közül a maguknak megfelelőt.

Azonban ahhoz, hogy egy álláskereső felkészüljön a piac farkastörvényeire, lényegében semmilyen támpontot nem kap. Hazánkban nem létezik hivatalos, intézményesített edukációs program, nem tanítják sehol, mindenki autodidakta módon próbál boldogulni.

Az oktatóanyag mindenkinek elérhető alternatíva

A Karrierszerviz karriertanácsadója, Somodi Bettina elmondása szerint az álláskeresés egy részmunkaidős másodállásnak felel meg, amely akkor lehet csak sikeres, ha az ember hatékonyan, körültekintően jár el, időt és energiát szán rá.

„Az e-learning kurzusunk elkészítésével azt a célunkat valósítjuk meg, hogy azon álláskeresők számára is elérhetővé tegyük a rugalmas és alapos szakmai támogatást, akiknek nem áll módjukban személyes tanácsadáson részt venni. A karriertanácsadás vagy coaching nem olcsó szolgáltatás. Ezidáig azok, akiknek nem állt rendelkezésükre több szászezer forint egy ilyen folyamatra, legfeljebb az önszorgalmú adatgyűjtéssel fejleszthették magukat.”

Az e-learning könnyen elérhetővé teszi azt a tudást, amivel minden aktív álláskeresői réteg sikeresen pályázhat jó állásokra.

„Úgy tapasztaltam, egy ilyen kurzusra nagy szükség van a hazai piacon” – emeli ki Somodi Bettina. – „Azt gondolom, hogyaz álláskereséssel kapcsolatos tudás, a karrierépítéshez szükséges eszközök nem szabad, hogy csak egy szűk réteg privilégiumai legyenek.Tizenöt éves toborzási tapasztalattal a hátunk mögött állítom: aki tudatosan és megfelelő eszközökkel keres állást, idővel biztosan olyan munkahelyen fog dolgozni, ahol minden szempontból kellő megbecsültségben részesül.”

A karriertanácsadó ugyanakkor leszögezi: az álláskeresésre szánt energián az e-learning elvégzése után sem lehet majd spórolni. Ugyanakkor, ha az álláskereső a megfelelő lépésekbe fekteti az energiáit, rövidebb idő alatt fog tudni elhelyezkedni, sokkal kevesebb fölösleges kört futva, jóval kevesebb kudarcélménnyel a háta mögött. A Karrierszerviz e-learning ennél is fontosabb hozadéka azonban, hogy a lehető legtöbb, az álláskeresés témájához kapcsolódó, félelmet keltő tényezőt eloszlatja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS