Mi van az új foglalkoztatási törvénycsomagban?

2022. 11. 03., 17:19

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.

A munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé. A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az „apanapok” száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető 10 munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója.

A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni.

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló uniós irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót.

A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg. Új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket.

A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe. (TIM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS