Már több mint 50 ezer munkahely megtartásához igényeltek ágazati bértámogatást

2020. 12. 14., 18:15

Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben – jelentette be hétfőn Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium közleménye szerint Bodó Sándor elmondta: a program határidejét meghosszabbították, az érintettek köre pedig kibővült. December 10-től az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak a támogatásra.

A cégek november, december és január hónapra együttesen igényelhetik az ágazati bértámogatást, vállalva, hogy február végéig foglalkoztatják munkavállalóikat. A szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők esetében novemberre az előre rögzített foglalások 80 százalékát kompenzálja a kormány. E vállalkozások ezért csak két hónapra, 2020 decemberére és 2021 januárjára kérhetik a bértámogatást.

A kibővített program 150-200 ezer munkavállalón segíthet az érintett szektorokban a közlemény szerint. A cél továbbra is az, hogy az ágazati bértámogatás minél több munkahely megőrzését tegye lehetővé a veszélyhelyzet idején. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megtarthatják képzett munkavállalóikat, ami a korlátozásokat követően megkönnyítheti tevékenységük újraindítását.

Az ITM emlékeztet: az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszeresének összege, azaz személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti. A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.

A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg. A kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani. Akik december 10-e előtt adták be a kérelmüket, december, január hónapokra is automatikusan megkapják a támogatást. Ha a munkáltató erre mégsem tart igényt, ezt december 31-ig nyilatkozatban jelezheti. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS