ITM: már kétszázezer embernek segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

2020. 07. 17., 13:00

A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás eddig közel 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek – tájékozatott pénteken Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Ez a program is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a munkahelyeket és a jövedelmeket megvédeni, a foglalkoztatásban már óvatos fordulatot látni, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen, mint januárban és a járvány ellenére sem állt meg a keresetek emelkedése – mondta Bodó Sándor.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, valamint az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban közel 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 200 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 180 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.

A munkavállalói létszám alapján a kérelmet benyújtó vállalkozások 13,3 százaléka mikrovállalkozás, 25 százaléka kisvállalkozás, 27,9 százaléka középvállalkozás és 33,8 százaléka nagyvállalkozás. A gazdasági ágazatok közül legnépszerűbb a feldolgozóipar (49,1 százalék, közel 100 ezer kérelem), második helyen áll a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,7 százalék, közel 33 ezer kérelem), harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,1 százalék, közel 18 ezer kérelem), negyedik helyen pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (4,9 százalék, közel 10 ezer kérelem). E négy ágazat adja az összes beérkezett kérelem mintegy 80 százalékát.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként szintén lehet még igényelni a munkahelyteremtő és a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat. A munkahelyteremtő bértámogatásra eddig több mint 34 ezer munkahelyre adtak be pályázatot közel 24 milliárd forint igénnyel. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 18 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 14 milliárd forint értékben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Nyitott és kíváncsi vagyok, szeretek ismerkedni, beszélgetni, hiszem, hogy az emberi kapcsolatok életünk legnagyobb értékei – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS