Fokozottan védik a dolgozó fiatalokat a munkaügyi szabályok

2022. 06. 13., 16:05

A 25 év alattiaknak idén bevezetett szja-mentességük miatt minden eddiginél inkább megéri a nyári szünetben munkát vállalniuk. A Technológiai és Ipari Minisztérium a vakáció kezdete és a Nyári diákmunka program indulása előtt felhívja a figyelmet a tanulók, hallgatók munkavégzésének, munkavédelmének szabályaira. A fiatalok egyebek mellett nem dolgozhatnak éjszaka, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet.

A munka törvénykönyve általános szabályként rögzíti, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Bizonyos feltételek megléte esetén ugyanakkor már a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak, például így tehetnek a nappali tagozatos oktatásban részesülők az iskolai szünet alatt. Munkaviszony kizárólag írásos munkaszerződéssel létesíthető, a dokumentumban legalább az alapbért és a munkakört meg kell határozni. A nyáron dolgozó diákokra is érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum. Ha a szerződés nem tér ki a konkrét időtartamra, akkor a foglalkoztatás automatikusan határozatlan idejűnek minősül.

Mivel a 18 év alattiak jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesek, mindenképpen szükséges a törvényes képviselő (többnyire a szülő) írásos hozzájárulása a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez is. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig be kell jelenteni az adóhatóságnak. Az Ügyfélkapun (www.magyarorszag.hu) is tájékozódhatunk arról, hogy a munkáltató eleget tett-e ebbéli kötelezettségének. Egyszerűsített foglalkoztatásnál nem kötelező munkaszerződést kötni, a jogviszony az adóhatósági bejelentéssel jön létre. A munkavállaló azonban kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést.

A fiatalok foglalkoztatása – a felnőttekéhez hasonlóan – nem veszélyeztetheti az egészségüket, testi épségüket. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák a munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzen a biztonságos munkavégzéshez. Ha a veszélyek megelőzése érdekében szükséges, a diák munkavállalók számára is egyéni védőeszközöket kell biztosítani. Gondoskodni kell azok rendeltetésszerű használhatóságáról, védőképességéről, kielégítő higiénés állapotáról, indokolt esetben a tisztításról, karbantartásról, javításról, pótlásról. Különösen fontos, hogy a diákok a saját biztonságuk érdekében valóban viseljék is a védőeszközöket, tartsák be a munkavédelmi szabályokat és a munkáltató utasításait.

A munkát vállaló diákok a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak, mint az idősebb korosztályokba tartozók. Így célzott munkavédelmi felkészítésükön túl a munkavégzésükre is speciális szabályok vonatkoznak. Egy diák például nem dolgozhat éjszaka, részére rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaideje legfeljebb 8 óra lehet, a napi pihenőidő is hosszabb, és nem osztható el egyenetlenül. Egy fiatalt az általános szabályokhoz képest egy órával több, legalább 12 óra napi pihenőidő illeti meg, emellett évi 5 munkanap pótszabadság jár neki. További részletes információk a munkaügyi, munkavédelmi rendelkezésekről a https://mvff.munka.hu/ oldalon olvashatók. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján egy segédlet is megtalálható, amely a jogviszony lekérdezésében mutat irányt.

Az előírások megismerése azért is különösen időszerű, mert a regisztrációval napokon belül elindul az idén már szja-mentes jövedelmet biztosító Nyári diákmunka program. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A program első kilenc évében a kormány több mint 242 ezer fiatal szünidei elhelyezkedéséhez járult hozzá összesen közel 24 milliárd forinttal. Fontos változás, hogy a 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál. (TIM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS