Fogynak a takarítócégek, de több az árbevételük

2019. 05. 20., 12:30

Öt éve csökken a Magyarországon működő takarítócégek száma, ugyanakkor a szektor árbevétele és dolgozóinak létszáma már emelkedik – közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.

A takarítással foglalkozó vállalkozások száma 2014-óta csökken. Tavaly 4638 ilyen cég működött az országban, ami 542-vel kevesebb, mint öt éve.

Az Opten kiemelte, hogy ezzel együtt ugyanakkor a 2015-2016-os években megfigyelhető jelentős árbevétel csökkenést 2017-ben jelentős árbevétel növekedés követte. 2017-ben a szektor összárbevétele 11 százalékkal, csaknem 185 milliárd forintra nőtt. 

Az Opten szerint a krónikus munkaerőhiányról többször beszámoló takarítócégek tavaly 2815 fővel tudták a létszámukat növelni. Így több mint 45 400-an dolgoznak a szakmában. Az kérdéses, hogy ezt a növekedést a cégek nyereségességének növekedése, a munkaerőpiaci folyamatok változása, vagy a fekete foglalkoztatás visszaszorulása eredményezte-e.

Az alacsony profitabilitás és az éles árverseny miatt ugyanakkor továbbra is magas a cégfluktuációs index (CFI), ami 2018-ban már 16 százalék fölött volt. Ez azt mutatja, hogy a működő vállalkozások számához mérten a megszűnő, vagy profilt váltó vállalkozások aránya az országos átlaghoz képest magasabb, és évről-évre emelkedik.

Szintén kedvezőtlen tendenciát mutat a végrehajtás alá kerülő cégek arányának vizsgálata, ami szintén emelkedett az elmúlt években jól jelezve, hogy sok piaci szereplő fizetési nehézségekkel küzd.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban is javaslatot tett a 2019-es nettó takarítási óradíjakra. A MATISZ óránként 2500 forint nettó takarítási díjat javasol alkalmazni.

Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere a közleményben elmondta: ha a szektor szereplői sikeresen tudják elfogadtatni a megrendelőikkel a megemelkedett szolgáltatásai díjakat és az elsősorban a közbeszerzési piacon kialakult árverseny mérséklődik, van esély, hogy a kedvező tendenciák tovább folytatódjanak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS