Elindult a nyári diákmunka program, ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól

2022. 07. 01., 16:53

Közel háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban. A mostanáig megkötött kétezer szerződés alapján akár július 1-től munkába állhat több mint nyolcezer diák vagy hallgató. Az augusztus végéig tartó programban megkeresett pénzükből az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően minden eddiginél többet tarthatnak meg a 25 év alattiak.

A 2013 óta futó Nyári diákmunka programban a megelőző években már több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott a kormány összesen közel 24 milliárd forinttal. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra. Az érdeklődés a hónap végén jelentősen megélénkült, ezen a héten naponta mintegy kétezren jelentkeztek be.

A programban 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok vehetnek részt. Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél a legfeljebb napi 8 órás munkáért járó bér összegének háromnegyedét vállalja át a program.

A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, de több mint ezer fiatalt vennének fel nyári munkára Baranyában, Békésben, Csongrád-Csanádban és Hajdú-Biharban is. Ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól. A vállalkozások túlnyomó többsége a turizmus, vendéglátásba keres mosolygós segéderőket a nyári főszezonban megugró forgalom kiszolgálásához. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók. (TIM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 21:09:00
2023-ban a kötelező béremelésen kívül a cégek 60 százaléka nem emelte munkavállalóinak bérét, minden negyedik cégnél viszont legalább 10 százalékos béremelés történt a januári emelésen felül – derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet közös felméréséből.
2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.