Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem

2019. 11. 23., 09:30

Hallgató- és felhasználóbarát duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem.

A veszprémi központú Pannon Egyetem, a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány konzorciuma által elnyert több mint 369 millió forintos pályázati forrás részeként megvalósított keretrendszer bármely felsőoktatási intézmény számára díjmentesen elérhető. A felsőoktatásban jelenleg nincs ehhez hasonló, a duális képzés speciális tulajdonságait figyelembe vevő szoftver.

Utasi Anett, az egyetem duális képzési központjának vezetője kiemelte: a keretrendszer bevezetése a megfelelő fejlesztői terméktámogatással más intézmény részére is kivitelezhető, illetve az adott intézmény folyamataira szabható.

A duális keretrendszer létrehozása során a fejlesztők olyan folyamatkezelő adminisztrációs rendszert dolgoztak ki, amely a duális képzés minden szereplője számára jelentős információkat tartalmaz. A platformon a képzésre jelentkezők tájékoztatást kaphatnak a duális szakokról, illetve az együttműködő cégekről; olyan módszert fejlesztettek, mellyel elektronikusan lehet kezelni az egyre nagyobb számú duális jelentkezéseket.

A duális képzési platform a https://dualis.uni-pannon.hu/ címen nyilvánosan is elérhető, a regisztrált hallgatók és partnerek számára többletinformációkat és –szolgáltatásokat – haladási napló, vállalati értékelőlap, céges adatmegjelenítés és online jelentkezési lehetőség – is nyújtanak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS