A dolgozók 80 százalékát érinti a létszámleépítés az Unilever röszkei üzemében

2022. 06. 24., 19:47

Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. – közölte az Unilever pénteken.

December elejéig minden dolgozónak garantálják a munkát, a felmondási idő az alkalmazottak egy részének december elején kezdődik, másik részüknek pedig 2023 március végén.

Az Unilever a jelenleg Röszkén gyártott termékpalettájának közel harmadát a Mezőker Kft.-nek adja át bérgyártásba, a termékek nagyobb részének gyártását pedig saját romániai és német üzemeibe, illetve egy európai bérgyártó partneréhez telepítené át a tervek szerint 2023 március végéig.

A magyar tulajdonú élelmiszergyártó, a Mezőker Kft. közel három évtizede az Unilever zöldségszárítmány-beszállítója. A vállalat arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését az Unileverrel azáltal, hogy átveszi a Delikát és néhány Knorr termék gyártását. A Mezőker egyúttal kifejezte azt a szándékát is, hogy megvásárolja a röszkei telephelyet, illetve az ott lévő gyártóeszközöket.

Az Unilever kitért arra, hogy a fogyasztói trendek az elmúlt években megváltoztak, a vásárlók az előrecsomagolt termékek helyett a friss élelmiszereket preferálják, a vállalatnak pedig alkalmazkodnia kell a megváltozott piaci körülményekhez, át kell szerveznie gyártókapacitásait, a termelést nagyobb üzemeibe koncentrálva.

Mérlegelniük kellett azt is, hogy a röszkei gyár a település sűrűn lakott részén található, így rendkívül korlátozott az üzem fizikai bővítésének, illetve a további Unilever befektetések és extra gyártási mennyiségek biztosításának lehetősége.

„Míg a jövőbeli együttműködés a Mezőkerrel fenntarthatóbb jövőt biztosítana márkáinknak, tudjuk, hogy a bejelentésünk nehezen érinti a röszkei gyárunkban dolgozó 190 kollégánkat és 18 kölcsönzött munkavállalónkat is. Kollégáinkat tájékoztatjuk terveinkről és együttműködünk a munkavállalói érdekképviseletekkel azért, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek segítséget jelentenek dolgozóink számára” – mondta Alberto di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalat haladéktalanul megkezdi a munkavállalókat érintő kérdések egyeztetését a röszkei gyár üzemi tanácsával és szakszervezetével.

Hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is stratégiai fontosságú gyártóbázis az Unilever számára, a röszkei üzem mellett két másik gyártóegysége is működik itt: Veszprémben jégkrémeket gyártanak, Nyírbátorban pedig Európa legnagyobb folyékony mosó- és tisztítószereket előállító háztartás-vegyipari üzemét működtetik.

Mindkét helyszínen belföldi és exportpiacokra is termelnek. Az Unilever az elmúlt években 65 millió eurót fektetett be a két gyár fejlesztésébe, és további 35 millió euró beruházást tervez a közeljövőben. Alberto di Leo leszögezte: mindez azt bizonyítja, hogy a veszprémi és nyírbátori gyár stratégiai fontosságú az Unilever európai gyártóegységei sorában.

Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely közel 400 márka termékeit értékesíti több mint 190 országban. A vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52,4 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2021-ben.

Az Unilever Magyarország Kft. a globális Unilever hazai leányvállalata, 2021-ben 99,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az Unilever Magyarországon 1077 dolgozót foglalkoztat és további 350 munkavállalónak ad munkát munkaerőkölcsönző partnereken keresztül. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 20:09:46
A SkillX szeptember végén tartott szakmai rendezvényén mutatták be a cég legfrissebb kutatásának eredményeit. Az eseményen szóba került több olyan aktuális kérdés is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, a munkavállalói fejlődést, valamint a céges munkaerő-kiválasztási folyamatokat és a munkaerő megtartását.
2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS