A BYD négymilliós plug-in hibriddel előzné a VW-t és a Toyotát

A BYD négymilliós plug-in hibriddel előzné a VW-t és a Toyotát
2024. 02. 20., 12:10

Szenzációs áron vezet be új plug-in hibridet a Szegeden gyárlétesítésre készülő BYD. A kínai autógyártó széles körben megfizethető Glory Editionje egyértelműen a legnagyobb márkák hasonló kategóriájú benzines modelljeit veszi célba.

A BYD, a világ vezető elektromosjármű-gyártója bemutatta legújabb plug-in hibrid modelljének frissített változatát, a Qin Plus DM-i-t. Ezzel a lépéssel – és főleg az autóra tapasztott árcédulával – kitette a stukkert az asztalra a Volkswagennel és a Toyotával szemben, hisz’ egyértelműen az ő vevőkörükre pályázik. A riválisoknak tényleg főhet a feje, mivel a Glory Edition névre keresztelt kocsi nem elég, hogy képességeiben vetekszik a kategóriájában szereplő VW Lavidával (ami nagyjából a kínai Bora) és a Corollával, még jelentősen olcsóbb is. A modell induló ára 11 ezer dollár lesz, ami jelenlegi árfolyamon nincs négymillió forint.

A BYD a Weibon tett közzé nyilatkozatot az új kocsiról – vette észre a South China Morning Post a Weibon. A mikroblogon a gyártó kijelentette: „az árba beleremegnek majd a benzines autók gyártói”, majd a Glory Editiont a kompakt autók szegmensének új etalonjaként pozícionálta. A vállalat stratégiai lépése összhangban van a BYD eddig is ismert elkötelezettségével arra, hogy felgyorsítsa a fosszilis üzemanyaggal működő járművekről az elektromos meghajtásra való átállást – és közben lehetőleg képen törölje az önhittsége miatt egyre nagyobb szorításba kerülő európai és amerikai autóipart.

Ennyivel lesz olcsóbb a BYD új plug-in hibridje

A Glory Edition 20 százalékkal olcsóbb a saját elődjénél, 15 százalékkal a konkurens Volkswagen Lavidánál, 40 százalékkal a Toyota Corollánál és 50 százalékkal a nagy hibrid kedvenc Toyota Priusnál – persze minden esetben az induló árat figyelembe véve. Ha a BYD valóban tartani tudja a négymillió forint körüli alapárat és a kocsi képességei legalább megközelítik a vetélytársak modelljeiét, akkor a benzines kocsiról hibridre váltó vevők keresve sem találnak majd ideálisabb jelöltet a Qin Plus Glory Editionnél. Az autó rásegítő akkumulátora önmagában 55 kilométeres hatótávra elég, ami a plug-in hibridek között kimagaslónak számít, de a döntő tényező nyilván a megfizethetőség lesz, főleg Kínában, ahol az utakon kerülő minden öt új autóból kettő már rendelkezik akkumulátoros meghajtással. Egy ilyen piacra belépni, ennyire pénztárcabarát kocsival, alighanem biztos siker, ráadásul széles társadalmi réteget céloz: a fiatalokat, akiknek még nem elég magas a bére prémium kategóriájú járművek vásárlásához.

A BYD stratégiai megközelítése az árképzés terén nem új: 2023 áprilisában mutatták be a 3,7 millió forintos, belépő szintű ferdehátú Seagull-t, ami nem hibrid, hanem már teljesen elektromos, 305 kilométeres hatótávval. Ez a modell is a Toyotára lő, hiszen a Yaris EV-alternatívája akar lenni, csak éppen bő 600 ezer forinttal alacsonyabb induló áron.

Robbanásszerű bővülést hajtanak végre

A BYD kezdetben csak a Tesla életét nehezítette meg, hisz’ 30 százalékkal olcsóbban kínált prémium kategóriájú EV-ket, de immáron egyértelmű, hogy jóval szélesebb vevőkörre vágyik. Az esélyeit jelentősen növelik az innovatív lítium-vas-foszfát akkumulátorai, amelyek nagyobb energiasűrűséggel és a túlmelegedéssel szembeni fokozottabb ellenállással váltak versenyképessé. A márka térhódításának irama egyébként eddig is elképesztő volt: 2023-ban 3,02 millió tisztán elektromos és plug-in hibrid járművet szállítottak le világszerte, ami 62,3 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Gábor János

Főoldali kép: BYD

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS