Régóta várt funkcióval bővül az elektronikus gazdálkodási napló

2023. 12. 22., 19:10

Az évek közötti másolás lehetőségével bővül az eGN. Az új funkció segítségével lehetővé válik a már felvezetett adatok következő évi naplóba történő átmásolása, jelentősen lerövidítve és egyszerűsítve ezzel a kitöltés folyamatát a több táblával rendelkező gazdálkodók számára. A több elemből álló fejlesztési csomag élesítése miatt december 22-én 8 órától 23 óráig nem érhető el az eGN.

Az évek közötti másolás funkció bevezetésével az egyes táblák teljes adatköre néhány gombnyomással átemelhetővé válik anélkül, hogy az adatokat újra, egyenként meg kellene adni. Az átmásolt elemek rögzített, azaz szerkeszthető állapotban kerülnek az új naplóba, így véglegesítés előtt szükség szerint még módosíthatóak.

Lényeges, hogy a táblák alapadatait egy „bázis” évben mindenképp rögzíteni kell az eGN-ben. Ezt követően azonban – az új funkciónak köszönhetően – már csak akkor kell újra felvezetni a rendszerbe, ha az alapadatokban változás történt az előző évhez képest, például a terület méretében. Az évek közötti másolás során először a termőhelyet kell átemelni. Miután ezt megtörtént, a felhasználó eldöntheti, hogy

• a hasznosítást,

• a hasznosítást a műveletekkel,

• a műveletet önállóan, vagy

• a műveletet a kapcsolt alműveletekkel együtt

szeretné átmásolni. Minderről részletes útmutató is a felhasználók rendelkezésére áll.

Az új funkció idén elsősorban azoknak nyújt számottevő segítséget, akik több táblával rendelkeznek, és a 2022/2023-as időszakra vonatkozó naplóikat már feltöltötték a rendszerbe. Esetükben a 2023/2024-es naplók pár gombnyomással létrehozhatóak lesznek az előző évi naplók alapadatainak átemelésével.

Fontos, hogy az évek közötti másolás és az örökítés két jelentősen eltérő funkció! Utóbbi használatával ugyanis az átmásolt sorok módosítására már nincs lehetőség. Az örökítés azoknak praktikus, akiknek a táblája nem változik évről évre. A funkció a művelet áthozását nem teszi lehetővé, újdonság azonban, hogy ezentúl a termőhelyek örökítésével együtt a korábbi év hasznosítása is létrehozható a segítségével.

Az évek közötti másolás mellett több új – hibajavítást és a rendszer gyorsítását szolgáló –funkciót is élesít a hivatal. Többek kötött a lapozásos megjelenítés gyorsabb oldalbetöltést tesz majd lehetővé. További segítség, hogy a jövőben több jellemző alapján is lehet szűrni a táblákat. Emellett a rendszer ezentúl sárga kiemeléssel jelölni azokat az újonnan rögzített, vagy módosított táblákat, amelyek adatait még nem adta be a felhasználó.

A számos újítást tartalmazó fejlesztési csomag élesítése a szokottnál hosszabb leállást igényel: az eGN ma 8 órától 23 óráig nem lesz elérhető.

Egyre közelebb a gazdálkodási napló és a permetezési napló benyújtásának határideje: az érintetteknek 2024. január 31-ig kell feltölteniük évközi adataikat az eGN rendszerébe. A Nébih összesen mintegy 140 000 napló beérkezését várja. A kapkodás és rendszer túlterhelésének elkerülése érdekében a hivatal javasolja, hogy mielőbb kezdjék meg az adatbetöltéseket. A eGN-nel kapcsolatos kérdéseket továbbra is az egn@nebih.gov.hu címre küldhetik a gazdálkodók. (Nébih)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS