Nyáron már 88 milliárd forintot fizettek ki agrárberuházásokra

2022. 08. 18., 19:27

A magyar mezőgazdaságban a jelenlegi háborús gazdasági környezetben, minden nehézség ellenére is zajlanak a fejlesztések, csak nyáron eddig 88 milliárd forintot fizettek ki a beruházóknak a projektek megvalósítására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

2021-2027. között háromszor annyi vidékfejlesztési forrás áll rendelkezésre, mint előtte, melynek révén az Agrárminisztérium 2021-ben kidolgozta és elindította a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot – emlékeztett a miniszter. Ez a magyar vidék gazdaságának gerincét adó agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg.

Az Agrárminisztérium tavaly és idén is számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a gazdálkodók. A megkezdett projektek megvalósítására tett erőfeszítéseket jól mutatja, hogy a gazdálkodók, vállalkozások és önkormányzatok által menedzselt beruházásokhoz kapcsolódóan csak a nyári hónapokban, 2022. június 1-től mostanáig 88 milliárd forintot meghaladó kifizetésre került sor..

15 milliárd forintot meghaladó támogatást folyósítottak az állattenyésztési ágazatnak telephelyek fejlesztésére és megújítására, több mint 5 milliárd forintot kaptak az élelmiszeripari ágazat fejlesztéseit végrehajtó pályázók. A nagy érdeklődés övezte precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázati konstrukció esetében a jelzett időszakban 12 milliárd forintot meghaladó támogatást, a rendkívül népszerű, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázathoz kapcsolódóan közel 17 milliárd forintot fizettek ki. Az önkormányzatok is jelentős támogatást, mintegy 10 milliárd forintot kaptak a külterületi helyi közutak fejlesztésére.

Nagy István kiemelte, hogy az agrárium teljesítményét számos probléma nehezíti az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háborútól az aszályon keresztül a dráguló hitelfinanszírozásig. Azonban a hatékonyság, az infrastruktúra és a termelő kapacitások megújulása nélkül lemondanánk a jövőt érintő közös terveinkről.

(AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS