Forráshiány miatt a gazdák közel kétharmada kényszerül gépbeszerzések elhalasztására

2024. 05. 15., 12:10

A gazdálkodók 82 százaléka értékelte negatívan az előző évet a termelés eredményessége szempontjából. A legnagyobb kihívásnak továbbra is a felvásárlási árak alakulását, a termeléshez kapcsolódó költségek magas szintjét tartják, miközben továbbra is tartanak az új támogatási rendszerhez kapcsolódó adminisztráció vélt nehézségeitől – derül ki az Agroinform.hu AgroFeeling 2024 című, a gazdálkodói hangulatot és terveket célzó felméréséből.

2023-ban is számos komoly kihívással kellett szembesülnie a mezőgazdaság szereplőinek. A felvásárlási árak tartós mélyrepülése különösen a szántóföldi gazdálkodást folytató termelőket érinti érzékenyen, és kulcsszerepe van abban, hogy az AgroFeeling felmérésében részt vevő többszáz, többségében (76 százalék) kisebb, 150 hektár alatti területtel rendelkező gazdálkodó 47 százaléka veszteséges évről számolt be.

A mezőgazdasági termelés eredményessége szempontjából a válaszadók 41 százaléka ítélte kifejezetten rossznak, szintén 41 százaléka pedig az átlagosnál gyengébbnek a 2023-as évet. Mindez különösen azért aggályos, mivel már az ezt megelőző évben is 70 százaléknyian nyilatkoztak negatívan eredményeikről. A sorozatos veszteségek elszenvedése különösen a kisebb mezőgazdasági területeket használó gazdálkodók körében érlelheti meg a gondolatot a tevékenység elhagyásával.

A KSH 2023-as agrárfelmérésének adatai szerint 3 év alatt 45 ezer agrárgazdaság szűnt meg, ami 19 százalékos csökkenést jelent. Az AgroFeeling felmérés mostani adatai szerint ez a jelenség tovább folytatódhat: azok közül, akiknek negatív tapasztalataik voltak, 9 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy várhatóan abbahagyják a gazdálkodást. 35 százalék kényszerűen változtat, vagy visszafogja a tevékenységét, miközben 56 százalék a korábban megszokott módon folytatja tovább a tevékenységét.

Kevés a forrás újabb gépekre

Az újabb szűk esztendő világosan tükröződik a gazdálkodók újabb gépek beszerzésére vonatkozó terveiben is. A következő 12 hónapban a gazdálkodók mindössze 20 százaléka tervez ilyen jellegű beruházást. Mindez korántsem jelenti azt, hogy jelenleg már rendelkezésre áll a megfelelő géppark: ezt mindössze a válaszadók 18 százaléka állítja. A fennmaradó 62 százalék azért nem költ újabb gépekre, mert jelenleg nincsen elegendő forrása hozzá.

Mi tartanak a termelők a legnagyobb kihívásnak?

A felmérés válaszadói szerint messze a legnagyobb kihívás a felvásárlási árak alakulása, 85 százaléknyian jelölték ezt meg valódi nehézségnek a gazdálkodásukat érintően. A költségek emelkedése (gépek, inputanyagok drágulása) szintén nehézséget jelent a többség számára, 51 százaléknyian tartják ezt problémának. Továbbra is sokan tartanak az új támogatási rendszertől, az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs nehézségektől: tavalyhoz hasonlóan ez idén is a válaszadók 48 százaléka számára jelent komoly kihívást.

A kihívások óhatatlanul alkalmazkodást, változtatási kényszert jelentenek. A többség (55 százalék) az új támogatási rendszer által megkövetelt változtatások bevezetésére koncentrál. A felvásárlási árak alacsony szintje miatt 29 százaléknyian tervezik átalakítani a vetésforgót, ők más növényeket is kipróbálnak a megszokottakon kívül. Az éghajlatváltozás miatt 17 százaléknyian az öntözés lehetőségének kialakítását tervezik legalább a területüknek egy részén. A technológia fejlesztésében, a precíziós megoldások alkalmazásában 13 százalék gondolkodik.

Nagy érdeklődés övezi az AÖP-öt

Bár az Agro-Ökológiai Programmal (AÖP) kapcsolatban továbbra is megfogalmazódnak különböző félelmek (elsősorban a nagyobbaknak kedvez, túl sok a kapcsolódó adminisztráció), ennek ellenére a válaszadók körülbelül háromnegyede jelezte azt, hogy 2024-ben részt vesz az AÖP-ben. A kimaradó gazdálkodók kétharmada tavaly sem vett részt, egyharmaduk 2023-ban kipróbálta, ám idén már nem fog részt venni.

Az AÖP szántóföldi kultúrát érintő részében minimum két pont értékben kell vállalásokat tenni, hogy az adott gazdálkodó megfeleljen a feltételeknek. A válaszadók legnagyobb arányban, 41 százalékban a növénytermesztés diverzifikációját (1 pont), illetve a mikrobiológiai készítmények alkalmazását (2 pont) említették, de jelentős súllyal, 20 százalék feletti arányban szerepelt a forgatás nélküli talajművelés (2 pont), a méhekre veszélyes szerek használatának tilalma (1 pont), a karbamid műtrágya használata (1 pont), valamint a talaj/növénykondicionáló szerek használata (1 pont) is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS