Fontos, hogy a hazai termékek megvásárlásával segítsük a hazai munkahelyek megőrzését, az önellátást és a gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdését – jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a berceli piac átadó ünnepségén.
Amikor elindították a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésének támogatását, azon belül a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése című pályázatot 2020. október 2-án, olyan partnereket kerestek, akik lehetőséget kívánnak adni a helyi termelőknek, hogy helyben értékesítsék termékeiket.
Akik megértik, hogy a helyi alapanyagok felhasználásának támogatásán keresztül a lokális gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárulnak, továbbá akik számára fontos, hogy a minél több magyar család asztalára kerüljön hazai, jó minőségű, egészséges és friss élelmiszer – mondta az államtitkár.
A pályázati kiírás vidéki önkormányzatoknak, helyi nemzetiségi önkormányzatoknak és non profit szervezeteknek szólt. Ők nyújthatták be maximum 100 millió forint tekintetében új vagy már meglévő helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére. A támogatás intenzitása 85 és 95 százalék között alakult.
Bercel Község Önkormányzata lett egyike annak a 362 partnernek, amelyik tavaly nyáron sikeres támogatási kérelmet nyújtott be a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívásra. Ezáltal a település összesen 68,8 millió forint támogatási összegben részesült. A 362 darab kérelem összesen 27,69 milliárd forint támogatási igénnyel érkezett. A döntések 2021 májusától folyamatosak, így eddig már 149 darab kérelem rendelkezik támogatói okirattal, a megítélt támogatás 11,75 milliárd forint, amiből összesen 3,36 milliárd forint. (AM Sajtóiroda)
(Fotó: Fekete István)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.