Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. 03. 21., 12:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzáció kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás – jelentette be csütörtökön az Agrárminisztérium (AM).

Mindkét egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében először a 2024. évi egységes kérelem keretében nyújthatók be támogatási, egyben kifizetési kérelmek – ismerteti Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az AM közleményében.

A Közös Agrárpolitika keretében a korábbi költségvetési időszaknál háromszor nagyobb, összesen 310 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a magyar erdők fejlesztésére. Az agrártárca erdők iránti kiemelt figyelmét mutatja, hogy az erdészeti pályázati felhívások megjelenése az elsők között indult. Így már elérhető a Natura 2000 területek támogatásával és az erdőkárok helyreállításával kapcsolatos felhívás.

A 60,6 milliárd forint keretösszegű, „Erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések” elnevezésű (KAP-RD34-1-24 kódszámú) felhívás a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírások betartásával járó többletköltség, valamint bevételkiesés kompenzációját jelenti az erdőgazdálkodók számára.

A 2030-ig szóló Nemzeti Erdőstratégia rögzíti, hogy az erdők hármas funkciója közül a természetvédelmi szempontok érvényesülése és érvényesítése is fontos társadalmi érdek. A Natura 2000 erdőterületek állapotának megőrzése, megfelelő kezelésük biztosítása és lehetőség szerinti javítása ennek megfelelően alapvető erdészeti cél. Jelentőségét mutatja, hogy a Natura 2000 hálózatba 773 ezer hektár erdő tartozik, ezekből 594 ezer hektár állami erdő, 179 ezer hektár pedig magánerdő.

A felhívás keretében a minimális támogatható erdőterület mérete 1 hektár és csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás. A támogatás mértéke faállomány típus csoportok, illetve korcsoportok szerint változik és a pályázati felhívásban megtekinthető.  Bizonyos faállomány típusok esetében, amennyiben az igényelt támogatás meghaladja a 200 euró/hektár/év összeget, és a kérelem olyan erdőrészlethez kapcsolódik, amelyre az elmúlt 5 naptári évben már vettek igénybe Natura 2000 erdő kompenzációs támogatást, a támogató döntések meghozatala érdekében az Agrárminisztérium egy uniós notifikációs folyamat keretében megkérte az Európai Bizottság jóváhagyását.

A 10 milliárd forint keretösszegű, „Az erdőpotenciál abiotikus vagy biotikus károkozást követő helyreállítása” elnevezésű (KAP - RD41-2-24 kódszámú) felhívás abból indul ki, hogy a gyors ütemben változó klimatikus adottságok és az ezzel összefüggő környezeti hatások miatt az erdőállományok komoly kihívásokkal néznek szembe. A felhívás alapvető célja, hogy a fokozódó és egyre szélsőségesebbé váló abiotikus környezeti károsító körülmények és események – például vízhiány és aszály következtében kialakuló erdő- és vegetációtüzek, fagykárok és viharkárok –, továbbá a biotikus kórokozók és károkozók elterjedésének hatására bekövetkező erdőkárok helyreállításának támogatásával ellentételezze az erdőgazdálkodók többletköltségeit.

A kiírás keretében különböző típusú helyreállítási tevékenység kapcsán igényelhető támogatás. Az alaptámogatás mértéke célállomány-típus csoportként és kártípusonként változik, például „mesterséges erdősítéssel történő helyreállítás” esetén hozzávetőlegesen összesen 2300-3900 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Mindkét támogatási konstrukció esetében a mindenkori egységes kérelem keretében nyújthatóak be a vissza nem térítendő egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében támogatási, egyben kifizetési kérelmek. 2024. évre értelemszerűen ez az idei egységes kérelem benyújtását jelenti.

A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS