7700 hektár állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz

2022. 11. 07., 18:13

Megkezdődött a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének következő üteme. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni.

A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen. A kezdeményezés mintegy 7700 hektárt érint. A területek több mint fele a 2022. évi értékesítés során eddig nem került meghirdetésre, mindemellett azokra a földekre is lehet újra ajánlatot tenni, melyek a korábbi ütemekben már meg lettek hirdetve, de még nem találtak gazdára.

Az eladásra kerülő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (https://nfk.gov.hu/) érhetők el. A vételi ajánlatok az Elektronikus Pályázati Rendszer felületén a meghirdetéstől számított 30 napig tehetők meg, 2022. december 7. napjáig. A felület az NFK honlapjáról, valamint a következő elektronikus oldalról is közvetlenül elérhető: https://epr.nfk.gov.hu/. Ezekre a területekre bárki licitálhat, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel.

Fontos, hogy egy hektár mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, egy és tíz hektár közötti területre, illetve tulajdoni hányadra kizárólag a földműves nyilvántartásban szereplő személyektől érkezhet érvényes vételi ajánlat. Az érdeklődők helyi tájékoztatása érdekében az értékesítésre váró területekkel érintett települések önkormányzatai honlapjukon is közzéteszik a megvásárolható földek adatait.

Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kínált birtokok az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, hiszen a jellemzően kis területű, magántulajdonú földek közé ékelődött ingatlanokat értékesíti az állam. Ezek a területek leginkább a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, illetve az osztatlan közös tulajdonú ingatlanhányadok esetén a tulajdonostársaknak kínál vételi lehetőséget.

A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira.

Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

(AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 14., 18:05
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS