Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség élén

2020. 12. 03., 13:45

Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Az új elnök kiemelt feladatként kezeli a hét hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepét a gumiabronccsal és a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban.

Célkitűzései között szerepel az elődei által elindított társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó program folytatása a közlekedésbiztonság terén.

Sipőcz Győző alap és mesterdiplomáját a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának angol nyelvű programján szerezte 2009-ben. Több mint 10 éve kiskereskedelmi területen dolgozik, ahol számos hazai és nemzetközi vezetői pozícióban szerzett tapasztalatot.

A Goodyear csapatát 2018 januárjától erősíti, először a magyarországi kiskereskedelmi szervizkoncepció felépítéséért és vezetéséért felelt, 2019 eleje óta a vállalat kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője, a régió 12 országa tartozik hozzá. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS