Németh László maradt az Iposz elnöke

2020. 09. 23., 19:45

Megtartotta az Ipartesületek Országos Szövetsége XXXVII. Programalkotó és Tisztújító Közgyűlését, ahol Németh Lászlót, a jelenlegi elnököt nagy többséggel választották meg a következő négy évre.

Németh László, az IPOSZ újraválasztott elnöke a választást megelőzően nyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az iparos közösség az informatikai és technológiai forradalom miatt jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe. Németh szerint az iparosoknak meg kell felelniük a technológiai és környezetvédelmi kihívásoknak, miközben meg kell őrizniük a szakmájuk iránti elhivatottságot, és identitásukat is.

Az IPOSZ elnöke leszögezte: a magyar gazdaság közel 98 százaléka egyéni, családi, mikro- és kisvállalkozás. Ez a vállalkozói sokaság továbbra is a foglalkoztatás legfőbb bázisa Magyarországon. A nagyvállalatoknak, csakúgy, mint a lakosságnak, továbbra is szüksége van a vállalkozók szolgáltatásaira. Nekik viszont folyamatosan képezni kell magukat, amiben az IPOSZ, ahogy eddig is, a jövőben is segíteni fog.

Zárásként Németh László az aktuális helyzetet értékelve elmondta, a világjárvány megjelenése új együttműködési és kommunikációs formák kialakítását, gyakorlatának elsajátítását írja elő, amelyek nélkül nehéz lesz a versenyképesség megőrzése, a piacon maradás fenntartása, munkahelyeink megőrzése és egyben az iparos vállalkozások továbbfolytatása. (Iposz)

Fotó: Juhász Melinda
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 05. 20., 09:12
Újfajta szemlélettel kell a logisztikai iparág problémáit megoldani. Az új idők új megoldásokat követelnek, ennek mi is a részesei vagyunk – mondta az Üzletemnek Honosiné Máhr Ágnes, a Ho-Máhr Trans ügyvezetője, pénzügyi és szakmai vezetője.
2022-05-21 15:38:11
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2022. május 20-án tartotta a kamarai választásokat, amelyen kimagaslóan sokan, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint mintegy 79 ezren adták le voksukat. A részvétel közel kétszer akkora volt, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon.
2022-05-21 13:36:30
Javult a magyarok jövedelmi helyzete az idei első negyedévben a járvány legsúlyosabb időszakához képest, a kedvezőbb összkép ellenére azért sokan vannak, akik még hátrányban vannak, derül ki a K&H biztos jövő index – negyedéves rendszerességgel készülő – reprezentatív felméréséből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS