Magyar szakemberrel bővült a WINA zsűrije

Magyar szakemberrel bővült a WINA zsűrije
2024. 02. 23., 18:05

A Lounge Group kreatívigazgatója, Radovics Péter is helyet foglal a százfős nemzetközi zsűriben.

A WINA, a World Independent Advertising Awards 2024-ben a mexikói Monterrey-ben rendezi meg nívós nemzetközi díjátadóját, a világszínvonalú szakemberekből álló százfős zsűri pedig ezúttal magyar tagot is tudhat a köreiben. Radovics Péter, a tavalyi kiírásban ezüst díjat bezsebelő Lounge Group kreatívigazgatója május 16-án Miamiban értékeli társaival a nevezett pályaműveket, az elismeréseket pedig június 6-án adják át.

A nemzetközi díjat 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az öt kontinensről származó, független, multinacionális ügynökségek és hálózatok munkáját elismerje, továbbá hogy azok helyi és regionális láthatóságát globális szintre emelje. A verseny különlegességét az is mutatja, hogy a nevezés díjmentes, a résztvevőknek csak abban az esetben kell fizetniük az úgynevezett ’odaítélési jogokért’, ha helyezést érnek el. A 2024-es regisztrációs időszak május 3-ig tart, a szervezők a WINA hivatalos oldalán várják a pályázatokat.

Radovics Péter az elmúlt húsz évben szövegíróként és kreatívigazgatóként olyan cégeknél dolgozott, mint a Leo Burnett, J. Walter Thompson vagy a Team Red; 8 éve erősíti kreatívigazgatóként a Lounge Group csapatát. Munkáit Cannes Lions, Golden Drum, Gerety Awards, Mad Stars és Effie díjakkal jutalmazták az elmúlt évek során.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-04-17 12:10:00
Egyre elterjedtebb utazásszervezési forma az utazási irodáktól független utazási tanácsadás. A hagyományosan ismert, utazási irodák által szervezett utazások és a független utazási tanácsadók tevékenysége között jelentős különbségek vannak, különösen az utazásért való felelősség tekintetében, ezért a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálatot tartott e területen.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS