A következő 20 évre eldőlni látszik a mesterséges intelligencia piaca

A következő 20 évre eldőlni látszik a mesterséges intelligencia piaca
2023. 02. 11., 14:25

Az AI sokkal nagyobb jelentőségű ipari és gazdasági tényező lesz a ma ismert Microsoftnál és Google-nél, amit a két cég időben észre is vett. Évtizedes harc kezdődik közöttük - árulta el a ChatGPT korai befektetője.

A ChatGPT korai befektetője úgy látja, mindössze kétpólusú küzdelem lesz a mesterséges intelligencia piacon, ami „a bolygó következő 20 évének legkritikusabb technológiája”. Vinod Khosla kockázatitőke-befektető a CNBC-nek nyilatkozva elmondta: bár a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek sokkal nagyobbak, mint amilyennek ma látják az emberek, nem sokan lesznek versenyben a vezető ligában. Ő speciel csak két térfelet lát, és úgy véli, mindkettőt nagyon szépen le fogják fedni az AI-ban rejlő, nagyon különböző előnyök.

Az üzletember tudja miről beszél, amikor polarizált verseny vízionál, hiszen a ChatGPT anyavállalatának, az OpenAI-nak gyakorlatilag az ő cége, a Khosla Ventures volt a legelső kockázatitőke-befektetője, 2019-ben. A startup azóta térdig gázol a Microsoft többmilliárd dolláros támogatásaiban, és lehetővé tette, hogy az IT-óriás beépítse a fejlett chatbotot a saját keresője, a Bing mögé. Ez a felület évtizedek óta próbál konkurenciája lenni a Google-nak, de mindezidáig hiába próbálkozott. Bezzeg most.

A ChatGPT-vel ezen a héten felokosított Bing egyik napról a másikra hatalmas fejlődésen esett át: őrületesen gyors, részletes és pontos találatokat jelenít meg, teljes és kimerítő válaszokat ad, miközben a vele történő interakció elképesztően gördülékennyé vált. A keresést tulajdonképpen bármilyen nyelvű hangvezérléssel elindíthatjuk és az AI ugyanazon a nyelven olvassa fel az eredményeket.

Ez nyilván a jéghegy csúcsa, hiszen egyszerre mindent nem lehet a felhasználókra zúdítani: a hirtelen fejlődés zavarba ejtené őket és végül pont ezért hagynák ott a frissen kipróbált Binget. Az viszont már most világos, hogy a felület nagyon sok további potenciállal rendelkezik.

Vinod Khosla szerint a legszembetűnőbb változás jelenleg az, hogy a Binget támogató ChatGPT, valamint a Google keresője mögé hamarosan beköltöző Bard is ún. generatív AI technológia, és alapjaiban képes megváltoztatni az online keresést. A fejlett chatbotokkal a korábbi kereső motorok helyét válaszmotorok veszik át, ami óriási különbség, ráadásul mind a Microsoftnak, mind pedig a Google-nak bőséges tér áll rendelkezésére a bővüléshez. A két vállalat ki fogja használni a növekvő piac előnyeit: várhatóan különböző erősségű területeket fognak létrehozni az AI-kutatás és -technológia előmozdítására.

„Az OpenAI-nak szüksége volt a Microsoft erőforrásaira, így ez egy nagyszerű partneri megállapodás, míg a Google-nek rengeteg kutatói tehetsége van, és sok jó technológiával bír, ezért nincs kétségem afelől, hogy jól fogják csinálni” – nyilatkozta Khosla. Az AI iránt az elmúlt hónapokban egekbe szökött piaci érdeklődés, valamint a ChatGPT integrációja – pláne annak eredménye – a Bing keresőmotorba mindenképpen a befektető véleményét igazolja.

A Google kapcsán tett megjegyzése szintén jogosnak tűnik: az Insider azt írja, Gene Munster, a Deepwater Asset Management vezetője óvatosságra intett az Alphabet részvényeinek szerdai esése után, amit túlzó mértékűnek tart. Szerinte messze nem szabad leírni a vállalat mesterséges intelligencia technológiáját, és hasonlóképpen nyilatkozott a Bank of America is: bár a Microsoft a héten győztesként került ki az első AI csatából, a Google-nek több kulcsfontosságú hosszú távú előnye van.

„Az AI-piac mellet 20 év múlva el fog törpülni mind a Google, mind a Microsoft jelenlegi piaca” – fogalmazott Kholsa, hozzátéve, hogy jelenleg „kétlovas versenyt lát”, és az egyik a fürge OpenAI, míg a másik mélységesen tehetséges Bard lesz.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS